kapubanner for mobile

Átalakul a Sanoma felsővezetése

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A korábban meghirdetett szervezeti átalakítási folyamat következő lépéseként, a Sanoma Media Budapest Zrt.-ben új munkakörben folytatja munkáját Gerentsér Imre, Dunai András és Postásy Csaba.

A Sanoma Media Budapest Zrt. a korábban megkezdett szervezeti átalakítási folyamat részeként átalakítja az újmédia és gazdasági területek irányítását.

Az Újmédia divízió vezetői pozíciójáról leköszön Gerentsér Imre. A divízió vezetői pozícióját Dunai András, jelenlegi gazdasági igazgató tölti be. A pozíciót Postásy Csaba, korábbi stratégiai és üzletfejlesztési igazgató látja el. Gerentsér Imre a jövőben a Sanoma Media Budapest egyes kiemelt projektjeiért lesz felelős, mint vezérigazgatói stratégiai tanácsadó.

Gerentsér Imre több, mint 10 éve vezeti, építi a Sanoma magyarországi újmédia érdekeltségeit. Tevékenységének eredményeképpen ért el a Sanoma Magyarországon vezető piaci pozíciót.

Gerentsér 1996-ban kezdte meg munkáját az Erasmus Press Kiadói Kft.-nél mint piackutató. 2000-ben internet lapigazgatóvá nevezik ki, a Startlap megvásárlásában és számos portál indításában vett részt. 2003-ban az üzleti információs portfolió irányítása tartozott hozzá, majd 2004-től az Újmédia-divíziót vezeti divízióigazgatói pozícióban. Tevékenységéhez kapcsolódik többek között a Startlap.hu, a Profession.hu, a HáziPatika.hu, Olcsóbbat.hu, Szállás.hu felvásárlása, a Nők Lapja Café az FN.hu valamint a mobil üzletág elindítása. 2004-2008 között a Sanoma Payback (Tesz-Vesz) ügyvezetője 2010-2011 között a Sanoma prágai on-line részlegét felügyelte. Az utóbbi időben a Sanoma digitális átállására és a 2010-ben elfogadott digitális stratégia végrehajtására fókuszált.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek