kapubanner for mobile

Figyelem! Ma demonstrálnak a BKV-sok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A HR Portal úgy értesült, a BKV szakszervezeti szövetségei megtartják a mára tervezett demonstrációjukat a vállalat Akácfa utcai székháza előtt, így tiltakozva a dolgozókat érintő megszorítások ellen.

A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) január végén jelentették be, hogy tüntetni fognak február 7-én a vállalat Akácfa utcai székháza előtt, mert úgy érzik, a vállalat vezetése semmibe veszi a dolgozókat, nem folytat érdemi tárgyalásokat a kollektív szerződésről és a bértárgyalásokat sem veszi komolyan.

Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke az érdekvédők akkori sajtótájékoztatójánazt mondta, követelik, hogy tartsák meg az eddigi kollektív szerződésben (ksz) foglalt juttatásokat, hosszabbítsák meg a ksz érvényét június 1-jéig, a BKV vonja vissza szerintük törvénytelen és indokolatlan intézkedéseit, azonnal engedélyezzék az alkatrészek beszerzését, dolgozzák ki a BKV középtávú finanszírozási modelljét, és hozzák nyilvánosságra a buszüzemeltetési modell gazdaságossági számításait.

A BKV vezetése a tüntetés bejelentésekor úgy reagált, megérti a munkavállalók elégedetlenségét és kétségbeesését, de azt várja, hogy a munkavállalók is értsék meg a cég helyzetét. A cég akkor arra kérte a szakszervezeti vezetőket, hogy fújják le a február 7-ére bejelentett demonstrációt, ne a BKV vezetése ellen hangolják a munkavállalókat, hanem közös erővel tegyenek meg mindent azért, hogy "legyen értelme a BKV távoli jövőjéről beszélni".

MTI/HR Portal
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek