Újabb vezető távozik a Sanomától
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA korábban meghirdetett szervezetátalakítási folyamat részeként március elsejétől közös megegyezéssel távozik a Sanoma Media Budapest Zrt. portfólió igazgatója, Nyomárkay Kázmér is. Az általa irányított termékek közvetlen felügyeletét Pintye László veszi át, megőrizve korábbi feladatait is, áll a cég sajtóanyagában.
A Sanoma szervezetátalakítási folyamata újabb lépcsőjeként átalakul a cég magazin divíziójának vezetése - olvasható a cég sajtóközleményben.
Nyomárkay Kázmér portfólió igazgatóként felügyelte a cég piacvezető tömeglapjait, így a Story-t, a Best magazint, a Meglepetést, irányította a három lapból álló TV-újság portfóliót, illetve a StoryOnline site-ot.
1999-ban csatlakozott a Sanoma Media Budapest jogelődjéhez a VNU-hoz, akkor még mint a Figyelő üzleti-gazdasági hetilap tőzsderovatának vezetője. Az elmúlt 12 évben több különböző pozíciót töltött be a cégen belül. Részese volt a többi között a Figyelő Top 200 projekt elindításának, alapító főszerkesztő-lapigazgatóként jegyezte a Marketing&Média marketingkommunikációs szaklapot, annak indulásától felügyelte a cég márkamagazin üzletágát, majd az utóbbi években a kiadó számos piacvezető magazinját irányította.
"- Büszke vagyok arra, hogy több mint egy évtizeden keresztül Magyarország egyik vezető média cégének csapatát erősíthettem. Kollégáimnak azt kívánom, a következő évtizedben legalább annyi sikerben legyen részük, mint nekem volt munkatársaimmal a 2000-es évek eleje óta - nyilatkozta a távozó vezető.
Nyomárkay Kázmér portfólió igazgatóként felügyelte a cég piacvezető tömeglapjait, így a Story-t, a Best magazint, a Meglepetést, irányította a három lapból álló TV-újság portfóliót, illetve a StoryOnline site-ot.
1999-ban csatlakozott a Sanoma Media Budapest jogelődjéhez a VNU-hoz, akkor még mint a Figyelő üzleti-gazdasági hetilap tőzsderovatának vezetője. Az elmúlt 12 évben több különböző pozíciót töltött be a cégen belül. Részese volt a többi között a Figyelő Top 200 projekt elindításának, alapító főszerkesztő-lapigazgatóként jegyezte a Marketing&Média marketingkommunikációs szaklapot, annak indulásától felügyelte a cég márkamagazin üzletág
A szervezeti átalakítási folyamat lépéseként, a Sanoma Media Budapest Zrt.-ben új munkakörben folytatja munkáját Gerentsér Imre, Dunai András és Postásy Csaba, Domokos Szilárd marketing- és PR-igazgató pedig távozott.
"- Büszke vagyok arra, hogy több mint egy évtizeden keresztül Magyarország egyik vezető média cégének csapatát erősíthettem. Kollégáimnak azt kívánom, a következő évtizedben legalább annyi sikerben legyen részük, mint nekem volt munkatársaimmal a 2000-es évek eleje óta - nyilatkozta a távozó vezető.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?