Háromszáz embert keres a Müller Drogéria: megkezdődött a toborzás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözel félmilliárd forint európai uniós támogatást nyert a Müller Drogéria Magyarország Bt. a Letenyén készülő nemzetközi logisztikai központjának építésére, ahol mintegy háromszáz embert foglalkoztat majd a társaság.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható, hogy a társaság tevékenységének fejlesztésére, új raktárcsarnok építésére, eszközbeszerzésre és munkahelyteremtésre 458 millió forintos támogatást nyert az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A támogatási arány 18 százalékos, vagyis mintegy 2,5 milliárd forintos beruházást valósít meg a Müller a magyar-horvát határon.
A vállalat tavaly decemberi tájékoztatása szerint a novemberben kezdődött beruházás során 18 ezer négyzetméteres raktárbázist építenek közvetlenül az M7-es autópálya és a magyar-horvát határátkelő melletti területen. A tervek szerint 2012 közepétől már innen látják el áruval a magyarországi, horvátországi és szlovéniai üzlethálózatot. A Zalai Hírlap információja szerint még ebben a hónapban munkaerő-toborzó irodát is nyit a cég a határmenti városban.
A társaság az MTI-vel ezzel kapcsolatban annyit közölt: összesen mintegy háromszáz szakképzett logisztikust, illetve logisztikai területen foglalkoztatandó munkatársat keresnek Letenyére. A leendő munkavállalókat a Budapest mellett jelenlegi is működő raktárbázison képzik ki, hogy Letenyén, a logisztikai központ elkészülte után azonnal megfelelően képzett személyzetet tudjanak foglalkoztatni.
Az 1953-ban alapított Müller 2007 óta van jelen Magyarországon. Honlapja szerint Európa hét országában mintegy 26 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Németországban 481, Ausztriában 50, Svájcban 41, Magyarországon 34, Szlovéniában és Horvátországban 14-14, Spanyolországban pedig 9 üzletet működtet.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?