kapubanner for mobile

Sürgeti az idő a Malév-pilótákat: lejár az engedélyük

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Gyorsan el kellene helyezkedniük a Malév-pilótáinak, mert 90 napi repülési szünet után próbarepülést kell végezniük, hat hónap után pedig lejár az engedélyük - mondta el Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke az MTI kérdésére szerdán.

Kedden a Wizz Air és a Ryanair is tájékoztatót tartott a Malév-pilóták számára. Jelentkezési lapokat osztottak ki, és ennek alapján hívják majd be a pilótákat a felvételi beszélgetésre - közölte.

Óvári Tamás kifejtette, hogy a Ryanairnél magasabbak lennének a bérek, mint a Malévnál voltak, de mindenről - többek között a ruházatról is - a pilótáknak kell gondoskodniuk. "A Malév védőháló volt" - fűzte hozzá. A Wizz Air a Malévhoz hasonló béreket kínál. Aki a Wizz Air-hez szeretne menni, annak - az Airbus 320-as repülőgépre - mintegy 30 ezer eurós költséggel átképzést is kellene vállalnia.

A szakszervezeti vezető keserűen jegyezte meg, hogy Európában most már Magyarország az egyetlen, amelynek nincs légitársasága. Óvári Tamás szólt arról is, hogy a 200 volt Malév pilóta közül mintegy 80 tud elhelyezkedni, részben azért, mert a piac ennyit tud felszívni és az 55 éven felülieknek már kicsi az elhelyezkedési esélye. Ugyanakkor a kapitányokat keresik, az első tiszteket nem. A kapitányok a legképzettebbek és legalább 10 év gyakorlatuk van.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek