Ezért bocsáthatják el a marosvásárhelyi egyetem magyar oktatóját
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElbocsátást helyezett kilátásba Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora az intézmény egy magyar oktatójával szemben, akit azzal vádol, hogy többnyire a magyar tagozat létrehozásával volt elfoglalva, és emiatt elmulasztotta teljesíteni hivatali kötelességeit.
Az egyetem vezetője szerdán Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatót, amelyen tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "politikai alku" tárgyává tette a romániai kormányalakítási tárgyalások során az egyetem magyar tagozatának megalapítását. A tagozat létrehozását ellenzi az egyetem román többségű szenátusa, amely több mint fél éve nem hajlandó eleget tenni a román oktatási minisztérium felszólításának a magyar tagozat megalapítása ügyében.
A Mediafax román hírügynökség szerint a rektor azt állítja: Szabó Béla nőgyógyász, aki az egyetem dékánhelyettese, az utóbbi időben többnyire a magyar tagozat megalapításának ügyével volt elfoglalva, és Copotoiu szerint emiatt elmulasztotta idejében összeállítani a bábaképző szak engedélyének meghosszabbításához szükséges iratcsomót.
Copotoiu hozzátette, hogy a munka törvénykönyve szerint a szankció a munkaszerződés felbontását is jelentheti. Rámutatott: ezt nem tette meg, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ezt a legsúlyosabb szankciót is alkalmazza.
Schmitt Pál államfő január végén adományozta Szabó Bélának a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés elősegítéséért és annak jövőjéért folytatott tevékenysége elismeréseként.
A Mediafax szerint a rektor a külföldi "nyomásgyakorlást" is sérelmezte, és példaként említette a magyarországi egyetemektől kapott leveleket, valamint Magyarország bukaresti nagykövetének látogatását. Tavaly több magyarországi orvosi egyetem felajánlotta segítségét, hogy hajlandó kisegíteni oktatókkal a magyar nyelvű oktatást a marosvásárhelyi intézményben addig, amíg a tervezett magyar tagozat teljesíti az akkreditációhoz szükséges feltételeket.
Jelenleg állóháború folyik az egyetem és a román oktatási minisztérium között, miután a szaktárca nem hagyta jóvá az egyetem chartáját. Ez a dokumentum ugyanis nem teljesíti a multikulturális egyetemek esetében a román oktatási törvény által előírt követelményeket.
A rektor bejelentette, hogy a charta jóváhagyásának megtagadása miatt bepereli a minisztériumot, és készek nemzetközi bírósághoz is fordulni, mert úgy vélik, a kormány megszegi az alkotmány által szavatolt egyetemi autonómiát. Az egyetemen egyébként folyamatban vannak a választások, amelyektől a magyar oktatók és diákok távol maradtak az önálló magyar intézetek elutasítása elleni tiltakozásként. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányhatározat elfogadása révén tartja lehetségesnek a magyar tagozat megalapítását.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?