Szellem a palackban! - A Heineken és a WAMP közös tervezői pályázata
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2012 első design vásárán, február 12-én a Millenáris B csarnokában egy látványos installáció részeként lesznek láthatóak a Heineken és a WAMP közös tervezői pályázatára készült munkák.
A holland sörmárka 2011 decemberében mutatta be azt a Limited Edition névre keresztelt multipack - sorozatot, amely négy egyedi grafikával ellátott alumínium palackot tartalmaz. A széria a design eszközét segítségül hívva jeleníti meg a márka történetét: felidézi a legelső, ma már legendás üveget, bemutatja a múlt egy fontos állomását, elvezet a jelenbe, s a negyedik üveg az elképzelt jövőt vetít előre.
Ennek az üvegnek a "The Future"nek a megtervezésére a Heineken nemzetközi versenyt hirdetett, amelybe a tervezők egy Facebook-alkalmazás segítségével kapcsolódhattak be a világhálón keresztül. A verseny célja, hogy kapcsolatot teremtsen a világ különböző pontjain élő tehetségek között. A nyertest 2012. márciusában egy neves, a design és a kultúra területén tevékenykedő szakmai zsűri választja majd ki. A győztes a 140 éves évfordulóra forgalomba kerülő ünnepi, limitált kiadású ajándékcsomagjában láthatja majd viszont alkotását, amely 2012. decemberétől kerül forgalomba szerte a világon.
A nemzetközi megmérettetéssel párhuzamosan, a Heineken és a WAMP közösen szervezett egy meghívásos pályázatot, amelynek keretében öt kreatív szakember kapott felkérést egyedi palackkoncepciók megalkotására. Így Hitka Viktória képzőművész, Nagypál Dorottya üvegtervező, Tomcsányi Dóri divattervező valamint Flanek Péter és Kiss Miklós grafikus kaptak lehetőséget arra, hogy megmutathassák, hogyan képzelik a jövőt Heineken módra.
A terveik alapján elkészülő majd két méter magas habkarton modellekkel a február 12-én megrendezésre kerülő WAMP design vásáron találkozhat először a közönség.
De nem ez az első alkalom, hogy a Heineken és a design világa összefonódik. Az újítás és a kreativitás mindig is fontos volt a sörmárka életében. Arculata állandó, de kiemelt figyelmet fordítanak a folyamatos megújulásra. Az új csomagolási változatok meghaladják az elvárásokat és nemzetközi elismerést aratnak. 2011 februárjában STR üvege elnyerte a legnagyobb nemzetközi dizájn szervezet, az IF díját, nemrégiben pedig egy ezüst oroszlánt vitt el a 2011-es Cannes Lions díjátadásról, és egy Dieline díjat Chicagóból, ami a csomagolás-szakma egyik legnagyobb elismerése. Emellett ezüstérmes lett az ACDN-en és döntőbe jutott a New York Fesztiválon az alkoholos italok kategóriában.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?