kapubanner for mobile

Átlagban 141 ezer forint nettót kaptunk, és 10 ezer fővel kevesebben dolgoztunk 2011-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 2011-ben 141 100 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 183 200 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az előző évinél. A nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma 2011 január-decemberben 10 ezer fővel volt kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

213 100 forint volt a bruttó átlagkereset 2011-ben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 5,3 százalékkal 217 900 forintra nőtt, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 3,8 százalékkal 203 500 forintra emelkedett 2011. január-decemberben. Decemberben a bruttó átlagkeresetek 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ezen belül a versenyszférában 9,5, a költségvetési szektorban 10,7 százalékkal nőttek. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított rendszeres havi bruttó átlagkeresete mind a versenyszférában, mind a költségvetési szektorban 5,1 százalékkal volt magasabb, mint 2010. decemberében.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 141 100 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 183 200 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az előző évinél. A 227 300 forintosos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 5,2 százalékkal haladta meg az előző évit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,2 százalék volt - közölte a KSH.


10 ezer fővel kevesebben dolgoztak 2011-ben mint, egy évvel korábban



A nemzetgazdaságban - a legalább öt fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 692 ezer fő volt 2011 január-decemberben, 10 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.


A vállalkozások alkalmazotti létszáma 25 ezer fővel nőtt



Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-decemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 25 ezer fővel, 1,3 százalékkal többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel, 4,9 százalékkal volt kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők létszáma decemberben és az időszak alatt átlagosan közel 61 ezer fő volt. 2011-ben 67 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A közfoglalkoztatottak nélkül - 674 ezren álltak alkalmazásban a közszférában, 1,7 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A versenyszférában 4700 fővel (0,3 százalékkal) kevesebben álltak alkalmazásban tavaly decemberben, mint egy évvel azelőtt, a költségvetési intézményeknél foglalkoztatottak száma pedig 31.200-zal (4,2 százalék) csökkent.


Továbbra is a pénzügy fizet a legjobban



Az elmúlt évben a legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (456 900 forint), ezt az információ és kommunikáció (393 000 forint), valamint az energiaipar követte (379 700 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (125 800 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (149 700 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére került sor. Január-decemberben a teljes munkaidősök mintegy 45 százaléka átlagosan 5 200 forint juttatást kapott ezen a címen. A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - keresetek 2011-ben átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 1,9 százalékkal emelkedett.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek