A vegyipari dolgozók zárt légtérben is dohányozhatnának
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKiegészítené két kormánypárti képviselő a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen dolgozókkal azok körét, akik számára a nemdohányzók védelméről szóló törvény engedélyezi zárt légterű dohányzóhely kijelölését.
Az érintettek közé azok tartoznának a fideszes Mengyi Roland és a kereszténydemokrata Stágel Bence indítványa szerint, akik olyan helyen dolgoznak, ahol a nyílt légtérben a tűzvédelmi szabályokkal, a folytatott tevékenység jellegével összeegyeztethető dohányzóhelyet nem, vagy csak az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetve lehetne kijelölni. A módosítás idén április 1-jén lépne hatályba.
A javaslat nem változtat a nem dohányzók védelméről szóló törvény alapkoncepcióján, továbbra is szigorú keretek között tartja a munkahelyi dohányzóhelyek kijelölését, ugyanakkor - mutat rá az előterjesztés indoklása - biztosítja a törvény rendelkezéseinek végrehajthatóságát a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen is.
A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló jogszabály január 1-jétől hatályos, azóta a munkahelyeken -– a tűzvédelmi szabályok betartása mellett -– kizárólag nem zárt légterű helyet lehet kijelölni és fenntartani a dohányzók számára.
Mengyi Roland és Stágel Bence a javaslat indoklásában úgy érvel: a jelenlegi szabályok szerint például vegyipari, olajipari vagy gyógyszeripari cégeknél is kötelezően nyílt légterű dohányzóhelyet kell kijelölni, ez azonban ellentétes a tűzvédelmi szabályokkal és a biztonsági követelményekkel. Csak technológiai területen kívül, azaz "kerítésen kívül" lehetne nyílt dohányzóhelyet kijelölni, ám ez a telephelyről történő kiléptetési-beléptetési, illetve munkaidő számítási okok miatt a megfelelő munkaszervezést ellehetetlenítené, ráadásul a kötött poszton dolgozók számára egyáltalán nem járható út - írták.
A képviselők úgy látják, a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken -– a veszélyességi besorolás okán-– a dohányzás kizárólag az épületeken belül, az arra kijelölt helyeken oldható meg biztonságosan, amelyen csak a biztonság rovására lehet változtatni. A szabálytalan dohányzás veszélye miatt - szerintük - a teljes tiltás is nagyobb kockázatot jelent, mint a jelenleg működő, ellenőrzött, zárt dohányzóhelyek megtartása, és ezeknek a nemdohányzók védelmét is kellően garantáló kialakításának ellenőrzése. Ezeken a munkahelyeken a nemdohányzók védelmét ugyanaz a biztonsági igény garantálja, amely a zárt dohányzóhely kialakítását is indokolja: azon alapvető biztonsági érdek, hogy a dohányzással járó valamennyi jelenséget az erre kijelölt zárt térben tartsa a munkáltató - fogalmaztak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?