Pályaorientációs pontokon várják az elbocsátott Nokia-dolgozókat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPályaorientációs pontokat nyit a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei a Nokia komáromi leépítésében érintettek számára - jelentették be a szakszervezetek pénteken.
Három helyszínen (Győrben, Komáromban és Tatabányán) nyitják meg április elsejével irodáikat, hogy a csoportos létszámleépítésbe kerülő tagokról naprakész adatbázis álljon rendelkezésre, hogy az érintettek minél gyorsabban kapjanak használható információt a sikeres álláskereséshez - írják.
A közlemény szerint az információs pontokon szakemberek segítséget nyújtanak önéletrajzíráshoz, próba-állásinterjúkat szerveznek, valamint nemzetközi szervezetek bevonásával ausztriai és szlovákiai munkavállalással kapcsolatos információkat is adnak az érdeklődőknek.
A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen négyezer dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A négyezernégyszáz foglalkoztató komáromi üzemből kétezerháromszáz főt bocsát el.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?