Lázár: A Fidesz írta a dohány-kiskereskedelmi törvényt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető a jogszabály születésével kapcsolatos sajtóhírekre reagálva.
A Népszabadság hétfőn arról írt, hogy Lázár János és a sátoraljaújhelyi Continental vezetője, Sánta János kezdettől fogva együttműködött az említett törvény kialakításában. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere közölte: a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja írta, de emellett eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak, mivel egy magyar dohánygyártóról van szó. Ezért teljesen természetes, hogy igyekezett megtudni a cég véleményét - tette hozzá, felidézve, hogy dohányügyekben a korábbiakban is kikérte a magyar és a külföldi gyártók véleményét egyaránt. "Volt, aki támogatta az előterjesztést, volt, aki nem. Nem nagy fantázia kérdése, hogy ki az, aki igen, és ki az, aki nem" - mondta a Ház előtt fekvő javaslatról.
Sánta Jánosról szólva - aki egyben a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke - kifejtette: tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét a hódmezővásárhelyi vállalkozónak. Ez a társadalmi egyeztetés része - jelezte, megjegyezve, hogy a pécsi dohányipar is véleményezte az indítványt. Megismételte, hogy a dohány-kiskereskedelmet a tervek szerint újraszabályozó kormánypárti indítványnak - amely állami monopóliummá nyilvánítaná e termékek kiskereskedelmét -, három fő célja van: megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását, az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, és támogassa a magyar dohány-előállítókat. Utóbbival kapcsolatban kitért arra, hogy szerinte semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy magyarországi dohánykereskedők vagy -előállítók olyan jogokhoz jutnak, mint amilyenekhez a Philip Morris jutott az elmúlt években "nem kevés törvényi kedvezménnyel".
A kormánypárti képviselők által benyújtott, a dohány-kiskereskedelemről szóló javaslat zárószavazása korábban kétszer is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy döntött, csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után dönt az indítványról. A parlament az előző héten Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatával alakította ki az előterjesztés végleges szövegét, amely alapján az állam továbbra is monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződések alapján működő kereskedők árulhatnának.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?