Csökkentik a képzési költségeket a cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA cégek oktatási költségeik átlagosan 63 százalékát finanszírozták korábban a szakképzési hozzájárulás terhére. Ha nem találnak más forrást, úgy ez az alkalmazottak fejlesztése érdekében szervezett képzések minőségi romlását és mennyiségi csökkenését fogja eredményezni - derült ki egy friss kutatásból.
Mára egyre több felmérés is bizonyítja, hogy a munkatársak tudása, lojalitása és kreativitása az egyik kulcsa a túlélésnek. Ennek biztosítására az egyik eszköz a rendszeres képzéseken (nyelvi és egyéb), illetve fejlesztő tréningeken való részvétel lehetőségének biztosítása. Egyebek között ezért is érint fájdalmasan sok céget, hogy 2012. január 1-jétől a szakképzési hozzájárulásból nem finanszírozható a munkatársak fejlesztése, nyelvórák, tréningek költsége.
Korábbi elemzések szerint a cégek átlagosan a munkatársak fejlesztésére fordított összeg 10-30 százalékát finanszírozták a szakképzési hozzájárulásból. (Forrás: HR Trend Klub). A jelenlegi, a Dale Carnegie Magyarország 2012 elején, partnerei körében végzett felmérése szerint azonban ennél jóval nagyobb, 63 százalékos ez az arány. Ha ezt a kieső forrást a cég saját költségből nem pótolja, kimondható, hogy akár ennyivel csökkenhetnek a képzésre fordított összegek. A tréningcég által végzett kutatás egyebek mellett arra is kereste a választ, hogy ez a kormányzati döntés milyen hatással lesz a munkavállalók képzésének minőségére és mennyiségére.
A közel 50, különböző iparágban tevékenykedő vállalat HR vezetői és oktatási-fejlesztési specialistái véleményét kikérő vizsgálat során kiderült, hogy a megkérdezettek 72 százaléka gondolja, hogy a képzésekre, tréningekre fordítható összegek, és ezzel a tréningek, képzések mennyiségének csökkenése hosszú távon káros hatással lesz a cégek működésére, eredményeire nézve.
A mennyiségi és minőségi változással kapcsolatosan a megkérdezettek 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a változás minőségileg lesz hatással a képzésekre, azaz alacsonyabb minőségű képzési programokat fognak igénybe venni, míg a megkérdezett fele szerint a képzések mennyiségét is befolyásolni fogja az új helyzet.
A válaszok között volt olyan vélemény, miszerint racionalizációval igyekeznek a törvényi változásokhoz igazodni, mások azonban a csökkenő oktatási költségek és a cég, az ország versenyképessége között egyértelmű párhuzamot tudtak húzni.
A februárban készült felmérés összes válaszadója közül mindössze 15 százalék jósolja, hogy a klasszikus tantermi készségfejlesztő programokat egyre inkább más módszerekkel, úgy mint e-learning elemekkel fogják, vagy szükséges kombinálni. Emellett azonban, mint megoldást említették többen a saját tréneri, oktatói gárda fejlesztését és azt, hogy a képzésekre fordítható EU-források igénybe vételében látnak még kiutat.

Versenyképesség romlás vagy racionalizáció
A válaszok között volt olyan vélemény, miszerint racionalizációval igyekeznek a törvényi változásokhoz igazodni, mások azonban a csökkenő oktatási költségek és a cég, az ország versenyképessége között egyértelmű párhuzamot tudtak húzni.
EU források és más megoldások
A februárban készült felmérés összes válaszadója közül mindössze 15 százalék jósolja, hogy a klasszikus tantermi készségfejlesztő programokat egyre inkább más módszerekkel, úgy mint e-learning elemekkel fogják, vagy szükséges kombinálni. Emellett azonban, mint megoldást említették többen a saját tréneri, oktatói gárda fejlesztését és azt, hogy a képzésekre fordítható EU-források igénybe vételében látnak még kiutat.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?