kapubanner for mobile

Két éven át felvette halott ismerőse nyugdíját

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Börtönbüntetés kiszabását javasolja az ügyészség arra a salgótarjáni férfira, aki ismerőse halála után csaknem két éven át felvette annak nyugdíját - erősítette meg az MTI információját a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Bóna Gyula közölte: a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a 28 éves B. Zoltán 2009 decemberétől 2011. szeptember 12-ig 74 tranzakciót végzett a jogellenesen magánál tartott bankkártyával, és 3 millió 342 ezer forint kárt okozott a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Mint a vádirat tartalmazza, a férfi Salgótarjánban azonos lépcsőházi részben lakott az asszonnyal, akinek elnyerte a bizalmát. A depresszióban szenvedő nő öngyilkossági kísérlete után szóbeli megállapodás született köztük arról, hogy a vádlott havi 10 ezer forint ellenében látogatja az asszonyt, aki átadta neki az okmányait és a bankkártyáját, hogy a férfi havonta felvegye az ő nyugdíját.

A nő 2009. október 22-e és november 3-a között, pontosan meg nem határozható időpontban meghalt. Haláláról B. Zoltán senkit nem értesített, mint ahogy az előző napokban orvost vagy mentőt sem hívott hozzá. Mivel az asszony október 22-én letiltotta a bankkártyáját, a vádlott novemberben új kártyát igényelt hamis szerződéssel, s azt hamis meghatalmazással vette át. A férfi a számlavezető banknak további 2,2 millió forintos kárt okozott hitelkeretre és személyi kölcsönre vonatkozó szerződésekkel.

B. Zoltánt segítségnyújtás elmulasztásával, közokirattal való visszaéléssel, magánokirat-hamisítással, jelentős értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaéléssel, valamint folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással vádolja az ügyészség. A férfit 2011. szeptember 12-én vették őrizetbe, 14-én helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság az elsőfokú ítéletig tartsa fenn a vádlott előzetes letartóztatását.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek