Öthavi fájdalomdíj az elbocsátott Nokia-dolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet a Nokia a komáromi gyárból elbocsátani kívánt kétezer-háromszáz dolgozónak - tájékoztatott a munkavállalói érdekképviselet vezetője.
László Zoltán érdekvédő elmondta: a Nokia a szakszervezettel közösen kialakította azokat a szempontokat, melyekre tekintettel lesznek az elbocsátások során. Figyelembe veszik többek között az egy keresős családokban élő munkavállalók, a több gyermekesek, az idősek és azok érdekeit, akiknek családjából mindkét felnőtt a Nokiánál dolgozik.
Az elbocsátandók körét csak hétfőn kezdik összeállítani, ezért nem lehet tudni, a létszámból hány fő magyar, vagy szlovák állampolgár, illetve Komárom-Esztergom megyei lakos.
László Zoltán hozzátette: számításaik szerint a munkavállalók ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak. Álláskeresésükhöz Győrben, Komáromban és Tatabányán nyit pályaorientációs pontokat a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei. Komáromban az önkormányzat biztosított helyiséget az pályaorientációs ponthoz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban bejelentette, hogy a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg, amely igyekszik feltárni a tömeges létszámleépítés következményeit enyhítő lehetőségeket.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja tárgyalásokat kezdett a régió vállalkozóival, hogy a Nokiától elküldött dolgozókkal bővítsék vállalkozásuk létszámát, akár foglalkoztatási támogatások biztosításával, munkahelyteremtő beruházás, bértámogatás, képzési támogatás, utazási költségtérítés nyújtásával.
A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen négyezer dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A négyezer-négyszáz főt foglalkoztató komáromi üzemből kétezer-háromszáz főt bocsát el.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?