kapubanner for mobile

Munkahelyi képzés támogatására pályázhatnak a nagyvállalkozások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Március első felében jelenik meg a "Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára" című pályázati kiírás két komponense, egy a közép-magyarországi régióban, egy pedig az ország többi részén megvalósuló projektek számára; a pályázati keret viszonylagos szűkössége és a kedvező feltételek miatt várható nagy érdeklődés miatt célszerű gyorsan dönteni a pályázásról - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A tanácsadó cég hírlevele szerint a társadalmi egyeztetés már lezárult. A pályázati kiírás végleges szövege ugyan még nem ismert, a társadalmi egyeztetés során közzétett szabályokban azonban nem várhatók már lényegi változások.

A pályázat keretében nagyvállalkozások pályázhatnak munkavállalóik számára szervezett belső vagy külső (szolgáltatásként igénybe vett) képzések költségei után 10-150 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásra. Úgynevezett "de minimis" támogatás keretében akár a képzési költségek 100 százaléka is elnyerhető, ha a pályázó vállalkozás az elmúlt két lezárt pénzügyi évében - amihez a pályázat keretében igényelt támogatást is hozzá kell számítani - maximum 200 ezer euró de minimis támogatást kapott. Egyéb esetekben az általános képzések költségeinek 60 százaléka, míg a speciális képzések költségeinek 25 százaléka igényelhető támogatásként.

A pályázatot a Deloitte szerint különösen előnyössé teszi, hogy a képzés költségén kívül (beleértve a képzéshez szükséges tankönyvek, jegyzetek díját, vizsgadíjakat, bizonyítvány kiállítás díját) munkabér-támogatást biztosít a képzésben részt vevő munkavállalók képzési idejére, továbbá elszámolható a szállás és ellátás, valamint az utazás költsége is.

Az igénybe vett szakmai képzések, idegen nyelvi képzések, a vállalkozás működésével kapcsolatos, vagy számítástechnikai-informatikai képzések külső szolgáltatójának rendelkeznie kell FAT akkreditációval, illetve a képzések belső képzés formájában történő megvalósítása esetén a pályázó vállalkozásnak kell rendelkeznie belső képzési tervvel - ismerteti a Deloitte.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek