Nehézségeket okoz az ügyészek nyugdíjazása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNehézséget okoz, hogy év végéig csaknem száz tapasztalt ügyész megy nyugdíjba - mondta csütörtökön Balassagyarmaton a legfőbb ügyész helyettese.
Varga Zs. András a Nógrád Megyei Főügyészség évértékelő összügyészi értekezlete után sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a létszámcsökkenés kihívást jelent a szervezetnek, készülnek a megoldására, ez az idei év egyik nagy feladata. Mint kérdésekre kifejtette, nyilván nem tudnak felvenni száz új embert, főleg nem új főügyészt vagy vezető ügyészeket, de lehet gyorsítani az utánpótlást, illetve kívülről, társintézményektől is bekerülhetnek kollégák.
Arra, hogy a mindennapi munkában okozza-e ez ügyek elhúzódását, Varga Zs. András azt felelte, hogy vannak a jogszabály által lehetővé tett tartalékok, ez még ad bizonyos mozgásteret. Egy vádemelési javaslat feldolgozására 30 nap van, majd még kétszer 30, tehát 90 napon belül még törvényesen lehet működni. A szervezet azon dolgozott eddig is, hogy az első 30 napon belül szülessen megoldás. Az ügyészek távozása miatt átmenetileg elfogadhatóbbá válik, hogy az ügyintézési határidő "felcsúszik" a harmadik harmadba. A büntetőeljárások nem ettől fognak elhúzódni - tette hozzá.
Az évértékelésből kiderül, hogy Nógrádban 18 százalékkal, 8298-ra emelkedett egy év alatt a regisztrált bűncselekmények száma, így a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények számában a megye már nem a 16., hanem a nyolcadik helyen áll. A bűncselekmények 56 százaléka vagyon elleni. Az elkövetők közül 985 büntetett előéletű, ez a szám 2010-ben még 792 volt.
Az ügyészi munka egyik legjelentősebb fokmérője a váderedményesség, ami Nógrád megyében ezúttal is az országos átlagot meghaladó, 96,94 százalékos volt.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?