kapubanner for mobile

Elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese - tudatta az intézmény kedd este az MTI-vel.

Kopp Mária 1942. január 14-én született Budapesten. 1968-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE), majd 1977-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) klinikai pszichológia szakán kapott diplomát. 1982-ben az orvostudomány kandidátusa, 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora lett.

1968-tól az Országos Munkaegészségügyi Intézetben megszervezte és vezette a klinikai epidemiológiai munkacsoportot, később a SOTE pszichofiziológiai laboratóriumának vezetője, majd a pszichoszomatikus ambulancia vezetője volt. 1993-tól a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatójaként, 1994-től egyetemi tanárként, 2007-től kutatócsoport-vezetőként dolgozott. 1997-2000-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt.

Munkáját 1988-ban és 2002-ben Nyírő Gyula-díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2008-ban Polgári Magyarországért Díjjal, 2009-ben Prima-díjjal ismerték el. 2010-ben a magyarság egészségéért folytatott küzdelmükért - férjével, a 2009-ben elhunyt Skrabski Árpáddal együtt - Magyar Örökség-díjjal, valamint Stephanus-díjjal (irodalmi kategóriában) tüntették ki. 2011-ben Budapest díszpolgára lett.

Kopp Mária az idén március 15-én a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült, a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként. A Népesedési Kerekasztal szervezője volt, a nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek