Eddig 122 milliárd forint támogatást kapott a munkaerőpiac
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztathatóság fejlesztésére, a munkaerőpiacra való belépés elősegítésére, ösztönzésére az Európai Szociális Alapból 150 projekt részesült mintegy 122 milliárd forint támogatásban a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) 2007-től - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI-vel.
Az ügynökség összeállítása szerint az Új Széchenyi Terv keretében 2012-ben 169.500 munkavállaló munkaerőpiacra való visszatérését szeretnék segíteni, a képzésekben több mint 76 ezren vehetnek majd részt.
A legfrissebb adatok szerint mintegy 5 milliárd forint előleget, és számla alapján további mintegy 93 milliárd forintot fizettek ki, összesen 56 projekt záró elszámolását fogadták el.
Az NFÜ tájékoztatása szerint az elmúlt évben az Új Széchenyi Terv keretében a megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű emberek munkába való visszatérését, továbbá innovatív és kísérleti foglalkoztatási programok megvalósítását támogatták az intézményrendszeren keresztül.
Az idén az első negyedévben társadalmi egyeztetésre bocsátották az "Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok", "Foglalkoztatási megállapítások támogatása" és a "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" című konstrukciókat, a pályázatokat legkésőbb április 30-áig meghirdetik.
Az Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok (TÁMOP 1.4.3.) pályázat keretében elsősorban a zöld munkahelyek létrehozását, kialakítását, a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának segítését, a fiatalok elhelyezkedését segítő programok megvalósítását támogatják. A pályázat tervezett keretösszege 4,7 milliárd forint, a pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke minimum 60 millió forint, maximum 200 millió forint lehet.
A "Foglalkoztatási megállapodások támogatása" (TÁMOP 1.4.5) konstrukcióval az olyan regionálisan és helyi szinten kialakult foglalkoztatási együttműködéseket támogatják, amelyek a munkaerőpiac bővítéséhez, a célcsoportok képzéséhez, elhelyezkedéséhez, a szereplők együttműködésének erősítéséhez szükségesek. A tervezett keretösszege 1,4 milliárd forint, a pályázat keretében igényelhető támogatás legalább 40 millió forint, de legfeljebb 80 millió forint lehet.
A "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" (TÁMOP 1.4.6) pályázat közvetlen célja a szakma megszerzése foglalkoztatással egybekötött képzés keretében. Közvetett cél a munkanélküliek szakmához, munkához, rendszeres munkajövedelemhez juttatása. A pályázat tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amely várhatóan 15-60 pályázat támogatását teszi lehetővé. A mostani pályázat keretében igényelhető támogatás összege legalább 60 millió forint, de legfeljebb 150 millió forint lehet.
Az Új Széchenyi Terv uniós forrásainak foglalkoztatási hatása nem merül ki csupán a TÁMOP pályázatainak eredményeiben, hiszen minden elköltött euró révén magyar alkalmazottak dolgoznak a beruházásoknál, vagyis az országban jelentős foglalkoztatási hatással bír minden uniós támogatással megvalósuló projekt - utal rá az NFÜ.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?