kapubanner for mobile

Félévi fizetésükért sztrájkolnak a dunai hajósok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Fennakadásokat okoz a hajózásban a Duna magyarországi szakaszán is az újvidéki (Novi Sad) hajós sztrájk - mondta Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

A sztrájkoló hajósok szerdán több hajóval eltorlaszolták a Dunát Újvidéknél. Az elégedetlen legénység mindaddig fenntartja a blokádot ezen a fontos nemzetközi hajózási útvonalon, amíg munkáltatójuk, a vízi szállítást és vízi építmények létesítését végző Donau Gruppe nem tesz eleget bérköveteléseiknek. A társaság 470 dolgozója fél éve nem kapott fizetést.

Szalma Botond az MTI kérdésére elmondta, a blokád akadályozza az exportot és az importot a Dunán. A rakományokat szállító hajók költségeit a várakozás idejére is ki kell fizetni, így egy hajó veszteglése naponta akár 1.000-3.000 euró kárt is okozhat - tette hozzá.

Szélsőséges esetben a fennakadás miatt gyárak állhatnak le, azonban ez csak akkor következhet be, ha kifogynak készleteikből. Úgy vélte azonban, hogy ilyen hosszan nem tart a blokád.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek