kapubanner for mobile

E-learning: mit jelent az "e" betű?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bill Gates egy konferencián (Technomy, 2010) jelentette ki másfél évvel ezelőtt: "5 éven belül a web alapú oktatás lesz a legjobb oktatási forma." Gates véleménye szerint a (felső)oktatásban a helyhez kötött oktatási formák jelentősen vissza fognak szorulni és teret nyernek a web alapú oktatások. Kritikája szerint a jelenlegi oktatási rendszerek súlyos problémája a papír alapú tankönyvek használata.

Nem mondhatjuk, hogy Gates jóslatai minden esetben valóra válnak, de foglalkoznunk kell a világ vezető szoftvercége tulajdonosának szavaival is. Ironikus, hogy habár Gates jósolta a változást, idén mégis az Apple rukkolt elő a tankönyveket megreformálni kívánó termékkel, az iTunes University-vel és a hozzá kapcsolódó iBooks Author alkalmazással. Mára az iTunes University felületén keresztül már több mint 50 millió tananyag letöltést regisztráltak.

Gates szavait olyan környezetben mondta, ahol a web alapú vagy elektronikus oktatási forma (e-learning) az üzleti életben teljesen megszokott, bevett, elismert fogalom. Nézzük meg, hogy mit is jelent az "e" betű az e-learning vagy magyarosan az e-tanulás szóban.

Egyszerűnek tűnik, "e" mint "elektronikus" vagyis valamilyen elektronikus eszközzel támogatott vagy elektronikai eszköz segítségével végezhető tanulás. Az e-tanulás hajnalán már léteztek például magnó és VHS kazettákat küldő szolgáltatók, akik a tananyagot hang vagy film formájában továbbították a megrendelőknek.

Ma már nem itt tartunk, ugyanis egy jól felépített e-tanulási rendszer nem az egyirányú kommunikációra épít. Már nemcsak a tudás átadása a célja, hanem a megértés mérése, a tanultak számonkérése és a közösségi tanulás lehetőségének megteremtése vált központi elemmé. Nyilván megvannak a maga korlátai, egyes tananyagok esetében a legmodernebb eszközökkel elkészített és támogatott e-tananyag sem tudja kiváltani a helyhez, de inkább a személyes jelenléthez kötött oktatást.

Az ilyen esetekben is alkalmazhatunk azonban e-tananyagot a személyes oktatás megalapozására illetve az ismétlésre. Nem szeretném például, ha egy olyan nővér venne tőlem vért, aki kizárólag e-tananyag segítségével tanult, viszont nem zavarna, ha tudnám, hogy az elméleti hátteret a számítógép képernyője előtt sajátította el a vizsgával együtt, míg a gyakorlatot személyesen szerezte. Ha belegondolunk, rögtön kiderül, hogy e-nővérünk képzése jelentősen kisebb költséggel járt (pl.: terem, oktató, utazás, tankönyv) és ha jól elkészített, interaktív tananyagból tanult, akkor még jobban is tudhatja az elméletet, mint nem e-társa.

A hatékonyság és a költségek az a két kulcsfogalom, amiért az e-learningnek sikerült betörnie és jelentős szeletet kihasítania a vállalati oktatásokból is. A HR vezetők számára egy intelligens oktatás menedzsment eszköz leegyszerűsíti az adminisztrációt, növeli az oktatások hatékonyságát és folyamatosan naprakész riportokkal segíti a munkát. A pénzügyi vezetők az oktatásra fordított összeg hatékonyabb felhasználásának örülhetnek, az oktatásba bevont kollégák felettesei pedig megnyugodva láthatják, hogy embereik fejlődnek, de töredékére esett vissza az oktatások kapcsán kiesett munkaidő. Az e-tananyagokat elvégző kollégák pedig olyan naprakész ismeretek birtokába jutnak, amelyet azonnal alkalmazni tudnak. Nem mellékes az sem, hogy egy e-tananyag frissítése mennyivel rövidebb ideig tart, mint újra megszervezni és lebonyolítani egy korábbi személyes oktatást vagy írásban eljuttatni a változásokat az érintetteknek. Az e-tananyagok segítségével olyan összetett, egymásra épülő és vizsgákkal bővített oktatási folyamat építhető fel, amely megfelelően karbantartva hosszú évekig kiszolgálhatja a vállalkozás képzési igényeit.

Összefoglalva tehát az "e" betű jelentése nem egyszerűen csak az elektronikus, hanem az az angol hatékony ("efficient") és az oktatás ("education") szavak "e" betűit is jelenti az "e" az e-learning szóban.

Koharek András
ARTanácsadó
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek