kapubanner for mobile

"Intézményesen csökkenti a kereseteket az új munkatörvénykönyv"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkajog liberalizálása, a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden Szegeden.

Az új törvény egyebek között a műszakpótlékokra vonatkozó szabályok átalakításával az elmúlt húsz évhez képest példátlan módon intézményesen csökkenti a kereseteket - mondta az érdekképviseleti vezető egy szakszervezeti fórumot követő sajtótájékoztatóján.

Borsik János szerint az új jogszabállyal a kormány a munkaszerződéseket elkezdte a két egyenrangú fél megállapodásán nyugvó polgári jog felé tereli, annak ellenére, hogy a munkaadók és a foglalkoztatottak közötti egyensúly koránt sincs meg.

A nyártól hatályba lépő jogszabály több helyütt is a munkaadó és a munkavállaló között létrejövő külön megállapodással lehetőséget teremt a törvény rögzítette keretektől történő eltérésre, akár a foglalkoztatott számára kedvezőtlen irányba is - közölte az elnök. Borsik János szerint a munkaadók nyomásgyakorlással ki is kényszeríthetik ezeket a megállapodásokat az állásukat féltő dolgozóktól.

Példaként a szabadságok kiadását említette. Az új jogszabály ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy az életkor növekedésével járó pótszabadságról "lemondjon" a munkavállaló.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek