kapubanner for mobile

Műszakpótlék-kalkulátor: számolja ki, mennyivel csökken a fizetése júliustól

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Műszakpótlék-kalkulátort üzemeltet honlapján a vegyipari szakszervezet, hogy ennek segítségével már most bárki, aki többműszakos munkarendben dolgozik kiszámíthassa, mennyivel kevesebb pénzt visz haza júliustól, az új Munka törvénykönyve hatályba lépésétől.

Évente akár 20 ezer forinttal is megrövidíti a kormány a több műszakban dolgozókat, legalábbis júliustól - írja közleményében a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ). Az új Munka törvénykönyve ugyanis változtat a korábbi pótlékrendszeren, s a jelenleginél jóval hátrányosabb helyzetbe hozza a folyamatos munkarendben dolgozókat: havonta ezrekkel csökken a délutáni, esti és az éjszakai munkáért számolt pótlék.

Hogy ki, mennyiről lesz kénytelen lemondani, azt mától a VDSZ honlapjáról - www.vdsz.hu - letölthető műszakpótlék kalkulátorral már most kiszámíthatja - jelentette be Székely Tamás. A vegyipari szakszervezet elnöke a műszakpótlék kapcsán is kijelentette, ma Magyarországon súlyos megszorítások vannak, és hazudik, aki mást állít. Székely felhívja a figyelmet: ismét látszik, hogy kiket támad és kiknek kedvez a kormány, hiszen a nagyvállalkozók és oligarchák haszna egyre nő, míg a melósok fizetése csak csökken. Azok veszik el a több műszakban, délután és este dolgozó munkásoknak járó pótlékot, akik hetente alig három napot dolgoznak parlamenti munkahelyükön.

Székely felhívja az érintett dolgozók figyelmét, írják meg saját parlamenti képviselőjüknek, hogy az ő segítségével évente hány tízezer forinttal rövidíti meg a kormány a dolgozókat. Az elnök felajánlja a szakszervezet segítségét, a hozzájuk eljuttatott levelek alapján felkutatja a közvetlen felelősöket.

Székely kiemelte, ahol működik és erős a szakszervet, ott keményen tárgyalnak azért, hogy a munkáltató továbbra is kifizesse a munkáért járó megfelelő bért és pótlékot, vagyis azt az időt, amit a munkások a családjuktól távol töltenek, vegyszerek, veszélyes gépek között, megterhelő és egészségkárosító munkát végezve. A VDSZ folyamatosan azért harcol, hogy a kollektív szerződések továbbra se az alamizsnát, hanem a munkáért járó fizetséget rögzítsék. Ahol pedig nincs szakszervezet, ott a VDSZ segít megszervezni az érdekvédelmet - olvasható a közleményben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek