Visszavonta a sztrájkfelhívást a SZAKSZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) nem tartja meg a keddre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot Tamásiban és Dombóváron - tájékoztatta a szakszervezet elnöke hétfőn az MTI-t.
Dobi István elmondta: a szakszervezet elnöksége az után döntött a sztrájkfelhívás visszavonásáról, hogy a munkáltató, a Tribune Ventures Hungary Zrt. (TVH, korábbi nevén Orangeways Zrt.) többször visszautasította az elégséges szolgáltatásokról való egyeztetetést.
Az egyeztetés hiányában a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a szakszervezet keresetét - jegyezte meg a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a munkáltató azzal hárította el az egyeztetést, hogy nem ér rá, illetve, hogy későn értesítették. A TVH Zrt. nem kíván reagálni a szakszervezet bejelentésére - közölte a cég kommunikációs vezetője az MTI-vel.
A három dél-dunántúli megyében működő Szolidaritás azért hirdetett május 15-re kétórás figyelmeztető sztrájkot, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ismételten vizsgálja meg a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként Dombóváron és Tamásiban helyközi közlekedést üzemeltető TVH Zrt. működését.
A SZAKSZ szerint a TVH Zrt. több törvénysértést követett el, például a cég 2011. november 28-i átalakulásáról nem tájékoztatta sem a szakszervezetet, sem az üzemi tanácsot, illetve jogerős bírósági döntés ellenére sem foglalkoztat tovább két korábban elbocsátott munkavállalót. A társaság visszautasította, hogy törvénysértően járt volna el.
Az NFM februárban arról tájékoztatta a SZAKSZ-ot, hogy a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozója működése során minden törvényi előírásnak megfelel, vállalt kötelezettségeit teljesíti. A szakszervezet megkeresésére hasonlóan nyilatkozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?