Új munkahelyeket hoz létre a hazai szoftvergyártó
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIrodát nyit Szegeden az R&R Software Zrt., ezzel négy munkahelyet hoz létre a csongrádi megyeszékhelyen, és további 8-12 fő számára biztosít rendszeres projektmunka-lehetőséget. Ez elsősorban a friss diplomás, tehetséges programozók számára nyújt kiváló lehetőséget, hogy szakmai pályafutásukat a hazai vállalati üzleti alkalmazásfejlesztés meghatározó szereplőjénél kezdhessék, és olyan innovatív területen dolgozhassanak, amely megfelelő kihívást jelent számukra. A fejlesztések első évét követően létszámbővítés várható.
A hazai szoftvergyártó elsősorban tehetséges pályakezdő programozók jelentkezését várja, mivel az szegedi egyetemmel való együttműködés során már meggyőződtek róla, hogy az itt diplomát szerző szakemberek gyakorlatorientált szakmai tudással rendelkeznek. Az R&R Software Zrt. összesen közel 150 munkavállalóval rendelkezik, akik legnagyobb része felsőfokú informatikai végzettségű, és munkavégzésük elsősorban Budapestre korlátozódik. A most megalapított szegedi irodánál az első évet követően várható nagyobb létszámbővítés, melyet a vállalat elsősorban a Szegedi Tudományegyetemen végzett informatikus hallgatókkal kíván megvalósítani.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?