A minimálbért is meg lehet keresni diákmunkával
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÉrdemes már a tanév vége előtt nyári munkára jelentkezni. A szorgalmas fiatalok a minimálbért is megkereshetik egy hónapban.
"Roham még nincs, de gyűlnek már a jelentkezések" mondta a diákok nyári munkára való regisztrációjáról Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. A munkaerő-közvetítő tavaly nyáron több mint nyolcezer fiatalnak adott munkát országosan. Idén ugyanekkora létszámmal, ám több jelentkezővel számolnak.
Mivel csökkentek a felsőoktatásban az ösztöndíjas helyek, többen lesznek, akik munkával akarják előteremteni az önköltséget vélekedett Kurdi Ferenc.
A jelentkezési dömpingre több iskolaszövetkezet is a tanév végén, azaz június közepén számít, pedig akkortól akár már dolgozhatnának is a diákok, ha időben regisztrálnak. A munkakínálat sokrétű: a szórólaposztástól, a gyártósori összeszerelési munkán, csomagoláson, szállodai kisegítésen, árufeltöltésen és gyümölcsszedésen át a pénztárosig terjednek a megpályázható állások. A fiatalok számára talán legfontosabb kérdés, hogy mennyit kereshetnek. Íme a válasz: bruttó 535 forintot óránként, így ha napi nyolc órát dolgoznak elérheti fizetésük a bruttó 93 ezer forintos minimálbért.
Előnyt jelent a nyelvtudás, a számítógép-kezelői ismeret, a jogosítvány, s bármilyen más, speciális készség. Nagyobb eséllyel kap munkát az a diák, aki év közben is dolgozik, s aki minden munkalehetőséget elfogad. A munkavállaláshoz szükséges a személyi iratokon és diákigazolványon (vagy tanulói, illetve hallgatói jogviszonyról szóló igazoláson) kívül bankszámlaszám, 18 éven aluliaknak pedig szülői vagy törvényes képviselői hozzájárulás is.
Kisalföld

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?