kapubanner for mobile
 

Sokat keres Pintér Sándor

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Közzétették a miniszterek és államtitkárok tavalyi adóbevallásait, amelyek szerint Pintér Sándor keres a legtöbbet - írja a 168 Óra Online az Indexre hivatkozva.

A nyilvánosságra hozott adóbevallások szerint jellemzően 18-20 millió forintot keresett egy kormánytag tavaly. A legtöbbet Pintér Sándor vitte haza, bár a tavalyi 1,6 milliárd helyett idén "csak" 118 millió forint a rendszeres jövedelme, melyet 476 millió forint tőkejövedelemmel egészítette ki. Ez származhatott eladásból, befektetésből, osztalékból, árfolyamnyereségből - írja az Index. A második legjobban kereső kormánytag Pleschinger Gyula, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, akit november 1-jei hatállyal nevezték ki az EBRD igazgatóságába távozó Kármán András helyére. Szintén jóval átlag feletti volt Németh Lászlóné, a nemzeti fejlesztési miniszter keresete.

Figyelemreméltó, hogy Pintér és Pleschinger havi 2 millió forintnál nagyobb munkajövedelemről számoltak be, holott minden nyilvános adat szerint csak a közszférából szereztek jövedelmet tavaly.

168 Óra Onine/Index.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek