kapubanner for mobile

Új ügyvezetőt keres a Nemzeti Táncszínház - alapbér hatszázezer forint

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Pályázatot írt ki a Nemzeti Táncszínház ügyvezetői álláshelyének betöltésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A színház jelenlegi vezetője, Török Jolán az év végén adja át a posztot utódjának. A kiírást csütörtökön tették közzé a kormányzati portálon.

A www.kormany.hu oldalon az álláspályázatok között megtalálható kiírásban emlékeztetnek arra: a Nemzeti Táncszínház alapfeladata, hogy országos és nemzetközi, a táncművészet egészét és minden ágát befogadó színházi tevékenységet folytasson. A táncművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapításával, az előadásoknak a közönség széles rétegeihez való eljuttatásával idehaza és külföldön kezdeményezően képviselje és menedzselje a nemzet táncművészeti értékeit.

A vezetői megbízás betöltésének feltételei között van a szakirányú felsőfokú végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat és legalább három éves vezetői gyakorlat. A pályázat elbírálása során előnyben részesül, aki előadóművészeti szervezetnél szerzett legalább ötéves vezetői tapasztalattal rendelkezik, a nonprofit szférában szerzett vezetői tapasztalattal rendelkezik, illetve a szakmai munkája elismeréseként állami művészeti díjjal tüntették ki.

A megbízás 2013. január 1-jétől 2017. december 31-ig tart. A kiírás szerint a Nemzeti Táncszínház ügyvezetőjének alapbére havi 600 ezer forint.

A pályázatot személyesen, a kiírás közzétételétől számított 30 napon belül kell benyújtani. A pályamunkákat a beadási határidőt követő harminc napon belül bírálják el, a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve.

A színház vezetésére ezt megelőzően tavaly júliusban írtak ki pályázatot. Akkor az intézményt vezető Török Jolán elmondta, úgy pályázott, hogy csupán egy évig marad a vezetői székben. Hangsúlyozta, hogy a pályázatában olyan jövőképet rajzolt föl az akkor 10 éves Nemzeti Táncszínház élén szerzett tapasztalatai alapján, amely az utódja számára biztos alap lehet az intézmény további működtetésében.

A Nemzeti Táncszínház igen sokrétű munkát végez, egyfelől befogadó színházként működik, de számos produkciót hoz létre önállóan és koprodukcióban is - emelte ki, hangsúlyozva, hogy modern táncszínházi alkotóknak éppúgy teret ad, mint a hagyományokat őrző és feldolgozó néptáncegyütteseknek, valamint széles körű, gondosan felépített ifjúságnevelési tevékenységet is folytat.

"Úgy gondolom, hogy az utódomnak, aki a 2012-13-as évad műsoráért már felelős lesz, a hivatalba lépését megelőző félévet velem, velünk kell töltenie. Hiszen az elsőrendű célom az, hogy a táncszínházat precízen, rendben adjam át a jövendő ügyvezetőnek" - hangsúlyozta Török Jolán, akinek megbízatása december 31-ig szól.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek