kapubanner for mobile

Nem szabadna szabadság alatt dolgozni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az irodában ülve vonzó gondolatnak tűnhet a tengerparton egy laptoppal az ölünkben dolgozni, de más a helyzet, ha mindezt a jól megérdemelt nyári vakációnk idején tesszük. Ez a kép sajnos reális, hiszen egy friss felmérés szerint az üzletemberek többsége a nyaralás idején sem képes elszakadni a munkájától.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyag idézi a Regus, a rugalmas munkahelyi megoldások szolgáltatójának jelentését, amely szerint a magyar üzletemberek 43 százaléka idén nyáron sem fogja kipihenni magát. A nyolcvan ország több mint tizenhatezer válaszadójának részvételével készült felmérés szerint ahelyett, hogy a medence partján lazítana vagy a családjára és barátaira szánná az idejét, az emberek közel kétötöde napi egy-három óra munkát igyekszik beszúrni a
nyaralás programjai közé. A kikapcsolni képtelen üzletemberek tizenhét százaléka súlyos munkamániás: szeretteiket elhanyagolva a nyaralás alatt is naponta több mint három órát dolgoznak.

A magyar alkalmazottak nem csak túl sok munkát visznek magukkal a nyaralásra, de képtelenek megválni okostelefonjaiktól és netbookjaiktól is. 29 százalékuk állítja, hogy a szabadság mindössze a megszokott üzletmenet kissé csökkentett módú változata. Pihenés helyett a nyaralásuk kétségbeesett zsonglőrmutatvánnyá alakul a munkahelyi
feladatok, valamint a háborgó partnerek és a csalódott gyerekek között egyensúlyozva.

A közlemény idézi Christoph Volni-t, a Regus magyarországi vezetőjét, aki a felmérés eredményei kapcsán megjegyezte, a technológiai fejlődés előnye és egyben hátránya is, hogy az alkalmazottak mindig elérhetővé váltak. - A rengeteg okostelefon, netbook és a mindenhol elérhető internetkapcsolat miatt egyre nehezebb igazán kikapcsolódni. Ha viszont szeretnénk megőrizni egészségünket, fontos néha szünetet tartani - véli.

Mint mondja, azért, hogy a nappali családi programokban részt vehessenek, sokan éjszaka próbálnak meg dolgozni. Ezzel viszont nem csak egy lépéssel közelebb kerülnek a kiégés állapotához, hanem a többiek nyaralását is tönkreteszik. - A vállalatoknak meg kellene vizsgálniuk, hogy a dolgozók kímélése érdekében hogyan növelhetnék a produktivitást és hatékonyságot. Csak úgy érhetik el, hogy alkalmazottaik boldogok, egészségesek és egyben produktívak is legyenek, ha nem támogatják, hogy a munkát is a magánélet részévé tegyék - hangsúlyozta.

A sajtóanyag szerint a rugalmas munkaidő bevezetése,
az otthonhoz közelebb eső munkahely biztosítása és az ingázás
megszüntetése szintén ezt a célt szolgálja. Ennek köszönhetően a
vállalkozások hatékonyabbá válhatnak, és az üzletemberek is
megengedhetik maguknak a valódi kikapcsolódást."
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek