Vizsgálják a veszélyes tevékenységet folytató üzemeket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJász-Nagykun-Szolnok megyében eddig kilencven üzem jelezte, hogy veszélyes tevékenységet folytat, közülük kettő a fokozottan veszélyes, úgynevezett felső küszöb értéket elérő kategóriába sorolható - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Az üzemeknek, cégeknek idén március 31-ig kellett bejelenteniük, hogy végeznek-e veszélyes tevékenységet. Ilyen tevékenységnek minősül például a húsiparban használatos ammónia tárolása, alkalmazása, vagy a vízművek, strandok esetében a klór használata, mezőgazdasági cégeknél a műtrágya tárolása, szórása, vagy a műanyagipari cégek tevékenysége - ismertette S. Tóth Anikó.
Tájékoztatása szerint a megyében kilencven cég tett bejelentést, ebből azonban tizenkilenc indokolatlanul jelentkezett. A megyében két olyan üzem működik, amelyik veszélyesség szempontjából eléri az úgynevezett felső küszöb értéket: az egyik a Mol szajoli bázis telephelye, a másik a Bige Holding Kft. szolnoki üzeme.
A bejelentések alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Iparbiztonsági Főfelügyelősége folyamatosan ellenőrzi a cégeknél használt veszélyes anyagok szállításának, tárolásának, feldolgozásának és felhasználásának körülményeit. Az ellenőrzések első negyedéves eredménye alapján huszonnégy üzemnek kell pótolnia a súlyos káreseményekre vonatkozó elhárítási tervét, ami kockázatelemzést is tartalmaz.
A cégek telephelyein tapasztalt mulasztásokra jellemző, hogy helytelenül kategorizálják a veszélyes anyagokat, nem voltak szabályosak a bárcák (jelölések), nem foglalkoztattak biztonsági tanácsadót, illetve hiányoztak az adott munkakör ellátásához előírt képesítések. A telephelyek mulasztásai miatt több hatósági eljárás is indult tizenötféle szabálytalanság miatt.
Az új katasztrófavédelmi törvény rendelkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzéséről, és tartalmazza az esetleges balesetek káros hatásainak csökkentését célzó intézkedéseket. A törvény alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok feladata a veszélyes üzemekkel kapcsolatos eljárások, helyszíni szemlék és ellenőrzések elvégzése, illetve súlyos balesetek esetén

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?