Új igazgatóhelyettes az MTVA Sales House élén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKovács Krisztián lett az MTVA Sales House igazgatóhelyettese; a TV3-at és a TV2-t is megjárt szakemberre a megújulás folyamatában kiemelten számít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Az MTVA szerdai, MTI-hez eljuttatott közlése szerint Kovács Krisztián 1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakán végzett, majd jogi szakokleveles közgazdász képesítést is szerzett. Pályafutását a TV3-nál kezdte, majd 2000-től tizenegy évig dolgozott a TV2-nél, négy éven át a csatorna kereskedelmi igazgatója is volt. Idén márciusban megválasztották a Magyar Elektronikus Médiaszolgáltatók Egyesületének elnökévé.
Az MTVA Sales House értékesítési ága felel az m1, az m2, a Magyar Rádió összes csatornája, a Duna Televízió, a Duna World valamint a közmédia teljes internetes portfóliója hirdetési felületeinek értékesítéséért.
Az MTVA Sales House értékesítési ága felel az m1, az m2, a Magyar Rádió összes csatornája, a Duna Televízió, a Duna World valamint a közmédia teljes internetes portfóliója hirdetési felületeinek értékesítéséért.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?