418 rendőrnek szűnik meg a munkaviszonya
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegszüntetik az NNI-t, ahogy a BRFK szervezett bűnözés elleni egységeit is. 418 embert érint az átszervezés, akiknek pszichológusok segítenek feldolgozni a váratlan döntést. Az érintetteknek kerületi, illetve Pest megyei kapitányságokon ajánlottak fel nyomozói, vagy vizsgálói beosztásokat. Aki nem fogadja el, repül.
Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát a Belügyminisztérium. A feladatokat más szervezeti egységek veszik át.
Seres András, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetőjével is délelőtt közölték, hogy átszervezés miatt megszűnik a munkahelye, ahogy Seres alezredes 42 beosztottjának is. A váci, a ceglédi, a nagykátai és a monori kapitányságon kapnak nyomozói beosztást - számolt be az m1 Híradója. - Nem hajlandók tudomásul venni, hogy a rendőrök is emberek, nem pedig számok - nyilatkozta az egyik érintett rendőr.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni szolgálat tagjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságnál és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központban kapnak feladatot. A 96 gazdaságvédelmi nyomozónak kerületi rendőrkapitányságokon ajánlottak fel nyomozói, vagy vizsgálói beosztást.
Az NNI Gazdaságvédelmi Főosztályán, illetve a BRFK Szervezett bűnözés Elleni Osztályán dolgozó rendőröknek öt napjuk van arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e a számukra felkínált új beosztást. Ha azonban nem fogadják el, megszüntethetik a szolgálati viszonyukat. A rendőrség átszervezése várhatóan szeptember végére fejeződik be.
Hirado.hu/Duna Tv

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?