Ellepik a vendégmunkások Németországot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz euróövezetet sújtó válság még vonzóbbá tette Európa legerősebb gazdaságát a külföldiek számára: 2011-ben 28 millió ember dolgozott Németországban, közöttük kétmillió külföldi.
Megkétszereződött a Németországban dolgozó horvátok száma az elmúlt 12 évben. Míg 1999-ben 46 ezer horvát vendégmunkás szerepelt a német munkaügyi központ nyilvántartásában, 2011-re számuk 85 ezerre emelkedett - olvasható a Vecernji list horvát napilap csütörtöki internetes kiadásában.
A Németországban dolgozó vendégmunkások között a törökök félmilliós tábora a legnépesebb. A második legnagyobb vendégmunkáscsoport az olaszoké, számuk eléri a 190 ezret. A lengyel vendégmunkások a harmadikak, 150 ezren vállaltak tavaly munkát a nyugati szomszédnál, háromszor annyian, mint 12 évvel ezelőtt.
Emelkedett a Görögországból Németországba távozók száma is. A nagy gazdasági válság miatt 2011-ben hatezerrel több görög állampolgár vállalt munkát a németeknél, mint egy évvel korábban, így számuk 91.200-ra nőtt, ami hétszázalékos növekedés.
A Horvátország a 85 ezer vendégmunkással az ötödik a küldő országok listáján.
http://www.vecernji.hr/biznis/broj-hrvata-koji-rade-njemackoj-dvaput-veci-zadnjih-12-godina-clanak-442130

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?