Miben segít a sportpszichológus?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA sikert is tudni kell feldolgozni, erre is fel kell készíteni a sportolókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lénárt Ágota sportpszichológus.
A leggyakoribb probléma, amivel a sportolók megkeresik a szakembert, hogy a versenyeken nem sikerül olyan teljesítményt nyújtani, mint edzésen. Tipikus gond az is, hogy a sportoló nem tudja kijavítani múltbéli hibáit, és ez hosszú időn keresztül kísérti - mondta a rádióban Lénárt Ágota.
Az egyéni felkészítés során mindenkinek elemzik a problémáit, majd a versenyek után a közös munka eredményességét. A csapatsportágak esetében azonban csoportos foglalkozásokat is kell tartani - magyarázta a szakember, aki szerint fontos, hogy az edzővel is kommunikáljon a pszichológus.
Lénárt Agota kiemelte, hogy ősztől szorosabbra kell fűzni a sportpszichológusi munkát az élsportolókkal.
InfoRádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?