Nő a mesterképzés jelentősége az álláspiacon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkaadók ma már a magasabb pozíciók megszerzéséhez egyre inkább elvárják a mesterdiplomát - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.
Vannak olyan cégek, amelyek tudatosan próbálják a vállalatnál elérhető pozíciókhoz a BA, MA/MSc, sőt a PhD végzettséget is hozzárendelni, ez azonban egyelőre a kisebbség. A magas pozícióba jutáshoz a cégek jelenleg elsősorban a vállalati és iparági tapasztalatot és a rátermettséget díjazzák.
Az egyetemeken is csak most alakul ki a BA-MA/MSc szakok rendszere, készülnek a kutatások arról, milyen tananyagot milyen képzési szinten kell oktatni, és mi az a tananyag, amit hasznosítani tudnak a volt hallgatók.
Idén 22 321 fő jelentkezett mesterképzésre, közülük 14 705 embert vettek fel. A mesterszakkínálat egyelőre nem olyan széles Budapesten, hiszen csak három intézményben indítanak mesterszakokat, miközben az érdeklődés egyre nő, idén például 30 százalékkal többen jelentkeztek MA/MSc képzésre, mint tavaly.
A növekvő érdeklődés hátterében nemcsak az áll, hogy egyre többen végeznek el alapszakokat, hanem az is, hogy a magasabb pozíciók megszerzéséhez egyre inkább elvárják a mesterdiplomát a munkáltatók.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?