Leváltották a MÁV Informatika vezérét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLeváltották Katus Gábort a MÁV Informatika Zrt. éléről, az új vezérigazgató Sánta Zoltán - értesült az Index.hu, az internetes portálnak a MÁV is megerősítette a vezetőcserét.
A MÁV sajtóosztályán az előző vezér távozásának okairól nem adtak felvilágosítást, mindössze annyit közöltek, hogy a MÁV vezetősége Sánta Zoltánnal képzeli el cég működtetését a jövőben. Sánta Zoltán korábban a távközlési osztályt vezette a cégnél - olvasható a portál hétfői hírében.
Az Index úgy tudja, a cégen belül többek közt a Katus Gábor nevével fémjelzett szakmai kör is ellenezte azt a tűzfal-beszerzést, amelynek "megfúrása" miatt a vállalat úgynevezett compliance osztálya is "elvérzett". Hozzáteszik: azt nem tudni, hogy az ügy kapcsolódik-e Katus Gábor leváltásához.
A portál egy másik, ugyancsak hétfői cikkében írt arról, hogy szeptembertől a MÁV megszünteti a frissen létrehozott szabályozás, etika és kockázatmenedzsment (compliance) osztályát. Ennek feladata az volt, hogy a belső ellenőrzéssel és a biztonsági osztállyal összehangolva vizsgálja a vállalat folyamatait, és felhívja a figyelmet azokra a jogi, szabályozási visszásságokra, amelyek többek közt a korrupcióra is lehetőséget adnak.
Az említett tűzfal-beszerzési ügyben az Index szerint a MÁV úgy akart 144 millió forintért egy új hardvert beszerezni, hogy aztán kiderült, raktáron is hever egy funkciójában egészen hasonló, amit már csak be kellene szerelni nagyjából ötmillió forintért. A tűzfalat eladásra kínáló cég pedig már a zsebében érezte a megállapodást, a pályázat még le sem zárult, a cég már oktatta a MÁV Informatika munkatársait az új rendszer használatáról.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?