Kiképezi magának a villanyszerelőket az EDF DÉMÁSZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem húsz éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást - mondta el Hiezl József vezérigazgató-helyettes a Jedlik Ányos Képzési Programról.
Hiezl József kifejtette: az EDF DÉMÁSZ 2010-ben meghatározta a következő években szükséges szerelői létszámot és erre alapozva kidolgozott egy saját, két éves hálózati szerelő képzési programot.
A cég jelenleg több mint ötszáz villanyszerelőt foglalkoztat Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. A következő húsz évben várhatóan 200-220 munkatárs megy nyugdíjba, ezért indították a programot és a következő évtizedben a tervek szerint évente 10 fiatalt képeznek majd - ismertette a vezérigazgató-helyettes.
A szakiskoláknál az EDF DÉMÁSZ tavaly pályázatot hirdetett. A programra 37 fiatal jelentkezett, közülük 11-et választottak ki a képzésre. A Bajáról, Kecskemétről és Szegedről érkező villanyszerelő tanulók a társaságnál töltötték a szakmai gyakorlatukat, miután tanulmányi eredményeik, szakmai elkötelezettségük és szociális helyzetük figyelembevételével bekerültek az ösztöndíj programba.
A júniusban eredményes szakmunkás vizsgát tett villanyszerelőkkel az EDF DÉMÁSZ egyéves munkaszerződést kötött, ők körzetszerelőként dolgoznak tovább és részt vesznek a társaság által kidolgozott Jedlik Ányos Képzési Programban. A bentlakásos iskolai képzés 2012 szeptemberétől kezdődik, és 2013 májusáig tart. A tanév folyamán a pályakezdő szerelők minden héten két napot tanulással, három napot munkával töltenek. A legjobban teljesítő szerelőknek jövőre az EDF DÉMÁSZ Partner Kft. vagy a Primavill Kft. hosszú távú munkaszerződést ajánl, illetve ajánlólevéllel támogatja a fiatalok elhelyezkedését.
A képzés során a harmincöt oktató a cég munkatársai közül kerül ki. A programban a tanulók nemcsak a speciális szakmai tudást sajátíthatják el, hanem gazdálkodási, informatikai, kommunikációs és nyelvi óráik is lesznek.
Az EDF Magyarországon a villamosenergia-ipari tevékenységek teljes palettájával foglalkozik, mintegy 775.000 lakossági és vállalati ügyfélnek szolgáltat villamos energiát, és 32.000 kilométer hálózatot üzemeltet az EDF DÉMÁSZ-on keresztül.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?