Megújul a tanárképzés a Debreceni Egyetemen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz egyciklusú képzés visszaállításával együtt teljesen megújítja a tanárképzését a Debreceni Egyetem (DE), amelynek vezetése jelentős javulást vár a "bolognai rendszer által előidézett válság felszámolása" után - jelentette be Gaál István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke.
Jelenleg 50-60-an végeznek tanárszakokon intézményükben a korábbi 200-250 helyett. A tanárképzésben ismét két szakot kell majd elvégezniük a hallgatóknak, elválasztják egymástól az általános és középiskolai oktatók képzését, és egy évre növelik a gyakorlati időt.
"Ez azonban nem oldja meg a tanárképzés minden problémáját, csak az életpályamodell kialakításával javulhat a helyzet. Addig ugyanis, amíg csak nehezen lehet megélni egy tanári fizetésből, nem várható, hogy a diákok számára ez vonzó pálya legyen" - mondta Gaál István. Hozzátette: a 2005-ben bevezetett kétszintű képzés még nem érezteti negatív hatásait a gyakorlatban, de ha a következő tanévtől nem állna vissza a régi rendszer, akkor már középtávon is súlyos tanárhiány léphetne fel.
A centrumelnök elmondta, hogy október 19-én a tanárképzés témájában konferenciát rendeznek, ahol a többi egyetemmel és a kormány képviselőivel megvitatják, milyen összehangolt gyakorlati lépéseket kell tenniük ahhoz, hogy az új, egyciklusú rendszert 2013 szeptemberében el tudják indítani.
Csorba Péter, a DE-TEK oktatási és tanárképzési elnökhelyettese kifejtette: mivel minden tanárnak két szakot kell elvégeznie, megszűnik a minorszakok rendszere. Erre azért van szükség, mert sokszor nem tudják a kötelező óraszámukat megtartani a csak egy szakon végzett tanárok. Szabad lesz a szakválasztás, bármilyen párosítást választhatnak majd a hallgatók - közölte, jelezve, hogy a DE 19 tanárszakjával a teljes általános és középiskolai spektrumot lefedi.
Csorba Péter elmondta: az általános és középiskolai tanárok képzése három évig közösen halad, akkor pedig választaniuk kell, hol szeretnének majd tanítani. Ennek megfelelően az általános iskolákba készülők 4+1 éves, míg a leendő középiskolai tanárok 5+1 éves képzésben vehetnek részt. Szólt arról is, hogy a gyakorlati idő fél évről egy évre növelésével megelőzhető, hogy a hallgatók a februári végzésük után akár szeptemberig munkanélküliek legyenek, általában ugyanis az új tanévhez igazítják az iskolák a tanárfelvételt.
Csorba Péter az MTI érdeklődésére elmondta: még nem dőlt el, hogy bevezetik-e a felvételit, ezt majd csak a többi egyetemmel egyeztetve tehetik meg, de elbeszélgetést valószínűleg mindenkivel lefolytatnak majd.
Chrappán Magdolna, a DE Neveléstudományok Intézetének igazgatója az MTI felvetésére közölte: a természettudományos tárgyak esetében szükséges lehet külön ösztöndíjrendszer kialakítására is, hiszen ott a legsúlyosabb a tanárszakos hallgatók hiánya.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?