Tízezrekkel kevesebbet kaphatnak a részösztöndíjasok februártól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA részösztöndíjas finanszírozási formát választó hallgatók a a képzésük költségeinek felét fizetik, de ebben a félévben még ugyanazokra a támogatásokra jogosultak, mint ösztöndíjas társaik, februártól ezeknek már csak a felét fogják kapni.
Majdnem kétezer elsőéves egyetemistát és főiskolást ér majd kellemetlen meglepetés februárban, a második félév elején - írja az eduline.hu. Amellett, hogy a részösztöndíjasoknak fizetniük kell a képzésért, a szociális támogatásoknak és tanulmányi ösztöndíjaknak is csak a felét kaphatják meg.
A magyar állami ösztöndíjas hallgatóhoz képest a magyar állami részösztöndíjas hallgatót a jogosultsági elszámoláskor és a részére biztosított támogatások tekintetében 0,5-ös szorzóval kell figyelembe venni olvasható a felsőoktatási juttatási rendeletben. Ez azt jelenti, hogy jóval kevesebb szociális és jegyzettámogatásra számíthatnak, mint az állami ösztöndíjasok.
A részösztöndíjas finanszírozási formát idén szeptemberben vezették be: a képzés költségeinek felét a hallgató, másik felét az állam állja. Csupán néhány képzési területen műszaki, informatikai, természettudományi, orvos- és egészségtudományi, valamint agrárműszaki szakokon hirdettek 2012-ben részösztöndíjas helyeket.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?