kapubanner for mobile

Még mindig sokan "felejtik el" bejelenteni a dolgozót

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal a vizsgált vállalatok több mint felében találkozott munkaügyi jogsértéssel. Főleg a szabadsággal, a munkaidővel és a munkaszerződések hiányával trükköznek a cégek - olvasható a Napi Gazdaságban.

A munkaügyi hatóság friss statisztikái szerint az első félévben 11 164 munkáltatót ellenőriztek és a cégek 61 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzésbe bevont munkavállalók (113,9 ezer fő) 54 százalékát érintették. Nőtt a szabálytalankodók aránya, mivel 2011 első félévében a cégek 42 százaléknál találtak szabálytalanságot.

A minimális büntetés 30 ezer forint, ám a bírságplafon már elérheti 20 millió forintot is. Az idei első félévben az 1329 büntetés során összesen 246,7 millió forintot róttak ki a vállalkozásokra, ami 185,6 ezres átlagnak felel meg.

A legtöbb szabálytalanságot a munkaidővel összefüggésben követték el az ellenőrzött cégek. Jellemző visszaélés még a feketefoglalkoztatás: a munkaszerződés nélkül alkalmazott dolgozók, vagy csak "elfelejtik" bejelenteni a munkavállalót, vagy engedély nélkül foglalkoztatnak harmadik országbelieket - mondta el a Napi Gazdaság érdeklődésére Gedeon András. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) szóvivője.

Ezen kívül többen nem tartották be a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat, és sok esetben elmaradt a munkabér, illetve a pótlékok (a műszakpótlék, éjszakai bérpótlék, rendkívüli munkavégzésért járó pótlék) megfizetése is - emelte ki az NMH szóvivője.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek