kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Így adózunk 2013-ban

Január elsejétől már mindenki az egykulcsos, azaz 16 százalékos adót fizeti meg jövedelmei után. Változtak a cafeteriára vonatkozó szabályok és életbe lépett a munkahelyvédelmi akcióterv is, amelynek keretében a legveszélyeztetettebb csoportok esetében csökken a munkáltatók járulékterhe - közli a Magyar Hírlap.

images

Január elsejével teljesedett ki a tényleges egykulcsos személyi jövedelemadó. A magánszemély valamennyi jövedelme után egységesen tizenhat százalékos adót fizet, és megszűnt a szuperbruttósítás intézménye is - írja a Magyar Hírlap.

A béren kívüli juttatásokat a tizenhat százalékos személyi jövedelemadón túl terhelő egészségügyi hozzájárulás mértéke a korábbi tíz százalékról tizennégy százalékra emelkedett. Az Erzsébet-utalvány béren kívüli juttatásnak minősülő havi keretösszege pedig nyolcezer forintra nőtt.

Életbe lépett a munkahelyvédelmi akcióterv, amelynek keretében a legveszélyeztetettebb csoportok esetében jelentősen csökken a munkára rakódó adó- és járulékteher mértéke. A cégeknek a foglalkoztatás első két évében nem kell megfizetni a szakképzési hozzájárulást a pályakezdő fiatalok, a tartósan állást kereső személyek, és a gyed folyósítását követően, illetve a gyes, a gyermeknevelési támogatás alatt vagy azt követően foglalkoztatott munkavállalók bruttó munkabére, de legfeljebb havi százezer forint arányos része után.

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak esetében a foglalkoztatás teljes időszakában csökkenthető a szociális hozzájárulási adó a bruttó munkabér, de legfeljebb havi százezer forint arányos részének a 14,5 százalékával.

Emellett megszűnt a nyugdíjjárulék fizetési felső határ és változtak a kisvállalkozókra vonatkozó szabályok, január elsejével ugyanis a legkisebb vállalkozói kör két új adónemet vehet igénybe. A kisadózók tételes adóját (kata) az évi hatmillió forint alatti bevétel esetén választhatják az egyéni vállalkozók. A havi ötvenezer forintos tételes adó kiváltja az iparűzési adó kivételével az összes adóterhet (az szja-t, a taót, az ehót, szochót, a szakhót és az osztalékadót is).

A kisvállalati adót (kiva) az eddigi evakörbe tartozók közül többen választhatják - az egyéni vállalkozók kivételével -, ha az előző évi létszámuk nem haladta meg a 25 főt, míg a mérlegfőösszegük az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó alapja az adózó pénzforgalmi szemléletű eredményének a személyi jellegű kifizetésekkel növelt összege, mértéke tizenhat százalék.

Magyar Hírlap
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk