kapubanner for mobile
Szerző: Kovács Zita
Megjelent: 11 éve

Alig vették fel és már távozik? - nem mindegy a búcsúzás

Vezetői szinten is előfordulhat, hogy valaki alig teszi be a lábát egy céghez, kis idő múlva már írja is a felmondólevelét. Nem árt ilyen esetben tapintatosan közölni a felmondási szándékot, és körültekintően eljárni, hiszen az, hogy ezt a folyamatot miként kezeli valaki, hatással lehet a további pályafutására. Sok hibát követnek el cégvezetők és távozók egyaránt.

images

John Coletta vezető pénzügyi beosztásban dolgozott, de már öt hónappal a belépése után úgy döntött, hogy távozik. A főnökével e-mailben közölte, hogy otthagyja a céget. Coletta rosszul érezte magát, hogy ilyen gyorsan vált egy hasonló pozíció miatt, de az új munkahely nemcsak jó, hanem nagyszerű lehetőségnek tűnt, és ott azonnal munkába kellett állni. Úgy gondolta, hogy stílusosan és elegánsan távozott, mert ajánlott valakit a cégének, aki a helyére kerülhetne. A főnöke azonban máshogy látta az esetet: szerinte jobb lett volna, ha szemtől szemben közli a felmondását.

Laurence Stybel, egy bostoni tanácsadó cég társalapítója szerint az új pozícióból történő hirtelen felmondás gyakori jelenség. A munkavállalók rájönnek - akár felsőbb, vezetői szinten is -, hogy nem gondolták át eléggé, milyen munkát vállalnak. Általában inkább másokat hibáztatnak a kudarcért. Stybel azt tanácsolja az alkalmazottaknak, hogy tanuljanak a hibáikból.

Magyarországon "nem jelentős" a probléma

"Szerencsére a több mint 20 éves praxisom során kevés ilyennel találkoztam" - válaszolja Király József a HR Portál kérdésére, mely szerint Magyarországon sok vezető beosztású dolgozó hagyja-e ott rövid időn belül a munkahelyét. A DGS Global ügyvezetője szerint ennek az lehet az oka, hogy olyan iparágban és vállalatoknál dolgozott, amelyeknek nagy a presztízse és a megtartó ereje. "Természetesen a kivétel erősíti a szabályt, azaz én is szembesültem olyannal, hogy középvezető és felsővezető látszólag indok nélkül a kinevezésétől számított néhány hónapon belül felmondott. Számos HR vezetővel, a DGS Global partnereivel folytatott beszélgetéseim alapján azonban úgy tapasztalom, hogy Magyarországon ez nem mondható jelentős problémának" - fejti ki Király József.

Egy zsíros állást egy éven belül otthagyni kissé kockázatos, de gyakran szükséges lépés. Körültekintően kell ilyenkor felmondani, mert sokan nem szeretik, ha valaki túl korán "veszi a sátorfáját". Az a minimum, hogy mindent meg kell tenni ilyenkor a cég támogatása érdekében ebben az átmeneti időszakban. Senkinek sem jó, ha a kilépés eredményeként a cég rosszul teljesít, vagy esetleg a felettes is távozásra kényszerül emiatt.

Sok hibát követnek el cégvezetők és távozók egyaránt

Sajnálatos módon nem az a gyakorlat, hogy a munkavállaló "tapintatosan" távozik. Igaz, ezt két irányból kell megközelíteni. Egyrészt a távozó szempontjából, aki meghozta a döntését, hogy elhagyja cégét. Ilyenkor munkál benne valamennyi elégedetlenség, esetleg düh is, ezért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ne okozzon kárt a cégnek. A másik a cég szempontja, amely az üzleti titkait, működésének fenntartását szem előtt tartva, a kudarcát leplezve - miszerint nem megfelelő jelöltet választott a pozícióra - inkább azonnal felmenti a vezetőt a munkavégzés alól, durvább esetben be sem engedi a cég területére - magyarázza Király József.

A további pályafutást is meghatározza a felmondás módja

Egy ideális világban a felmondás kellemes és tiszta ügy lenne - olvasható a Hays Hungary honlapján. A főnöknek megértőnek és támogatónak kellene mutatkoznia, és a munkavállalónak nem támadnának rossz érzései. Tény viszont, hogy nagyon kevés alkalmazottnak van ilyen könnyű dolga. Az, hogy miként kezeli valaki a felmondást, hatással van a további pályafutására. Ha tartja magát a megfelelő etiketthez, az nagyban növelheti önbizalmát, ahogy a pályáján előrehalad; ha viszont rossz módon közelíti meg a felmondást, az elég ártalmas lehet közvetlen jövőjére is. Elvégre egy jó referencia nem csak értékes, hanem létfontosságú is.

Ha már eldöntötte az illető, hogy felmond, a legsürgetőbb feladata az legyen, hogy értesíti vezetőjét. Egy felmondólevél a döntés kinyilvánításának hivatalos módja, továbbá hiteles okmányként is szolgál, amelyből kiderül, mikor indul a felmondási időszak. Az, hogy milyen módon írja meg valaki ezt a levelet azoktól a körülményektől függ, amelyek között távozik. Egy egyszerű felmondólevélnek tartalmaznia kell annak a személynek az adatait, akihez címezték, egy hivatalos értesítést a munkaviszony megszűnéséről, az érvénybe lépés időpontjáról, és az aláírást.

A köszönetmondás sokat jelenthet

Ha jó viszonyban távozik valaki, vagy különösen sajnálja, hogy nagyra becsült kollégákat és barátokat kell hátrahagynia, néhány mondatban megköszönheti főnökének a kapott lehetőségeket, és kifejezheti sajnálkozását is. Egy kis érzelmesség, ha tömören tálalják, sokat jelenthet, és semmibe sem kerül.

Más esetben, ha a felmondása a rossz munkakörülmények eredménye, vagy még rosszabb, személyi viták következménye a munkatársakkal vagy a főnökkel, akkor viszont nem ajánlott részletekbe bonyolódni. Ilyen esetben ajánlott egyszerűen és hűvösen kifejezni a felmondási szándékot, semmi szükség komplikációra. Nem árt észben tartani, hogy a levélnek egyetlen feladata van: tájékoztatni a munkaadót a munkaviszony megszüntetésének időpontjáról. Egyszerűen és lényegretörően kell fogalmazni. A keserűséget semmiképpen sem szabad papírra vetni.

Útmutatás

Tudni kell azt is, soha nincs "jó időben" való felmondás. Néhány dolgot azonban ajánlott figyelembe venni:

  • Őszinteség! - A főnök értékelni fogja, ha ő lesz az, aki eldöntheti, kivel tudassa még, hogyan és mikor tegye közhírré a felmondás tényét.
  • Igyekezni kell megtalálni a megfelelő pillanatot a főnökkel való beszélgetésre - pont azelőtt, hogy az igazgatótanácsnak tartana prezentációt, biztosan nem jó időpont.
  • Fontos biztosan tudni a távozás okait, nem árt előtte egy próbát tartani, hogy gördülékenyen menjen a megfogalmazás.
  • Mindenkinek teljesen jogában áll elhallgatni, hogy hová megy.
  • Jobb előre felkészülni a negatív reakciókra, akár a dühre, lenyelni a kellemetlenséget, elereszteni a negatív megjegyzéseket, majd újra világosan kifejteni a tényeket. A kezdeti sokk majd elmúlik.
  • Ha várhatóan lesz egy átadási időszak egy kolléga vagy új személy felé, érdemes biztosítani a főnököt a segítőkész és együttműködő hozzáállásról.
  • Ki kell tartani az elhatározás mellett, nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a felmondás okainak tényszerű felsorolása.
  • A felmondás híresztelése visszás hatásokkal járhat és kisstílű dolog.

    Okok, miért lép le valaki túl korán

    Azokra az esetekre, mikor a munkavállaló rövid időn belül benyújtja a lemondását, három ok a legjellemzőbb. Az első a magasabb jövedelem, magasabb presztízsű pozíció. A második a szakmai csalódottság, amikor a vezető szembesül azzal, hogy a magas szakmai kihívásokkal teli ajánlott pozíció helyett "adminisztrálnia" kell, döntéseket nem, vagy csak korlátozva hozhat. A harmadik a munkahely légköre, a vezető és beosztott kollégák viselkedése, azaz a beilleszkedési problémák.

    Az biztos, hogy a munkáltatók nem fogadják kitörő örömmel ezeket az eseteket. Az első dolog általában a megdöbbenés, melyet értetlenkedés követ. A munkáltatók meg vannak győződve arról, hogy ők mindent úgy tettek meg, ahogy azt ígérték, minden támogatást megadtak a vezetőnek, ezért nem értik a döntését. Sok esetben csak és kizárólag a vezetőt hibázatják, eszükbe sem jut annak vizsgálata, hogy milyen okok és kinek a felelőssége állhat a háttérben. Ez nagy hiba, mert a történet mindig legalább háromszereplős. A fejvadász, aki a cégvezetők információi és igényei szerint ajánlott jelöltet, a cég, aki vagy betartotta az ígéreteit vagy nem, és természetesen a jelölt, aki elfogadta a pozíciót. A további kudarcok elkerülése érdekében mindenképpen vizsgálni és elemezni kellene a kiváltó okokat.

    A dolgozói lojalitás örök kérdése

    Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy hosszabb távon maradjanak egy cégnél az alkalmazottak, Király József szerint lehetetlen röviden és egyszerűen válaszolni. "Mindez a kiválasztásnál vagy még korábban, a pozíció leírásánál megkezdődik. Abban az esetben bízhatunk a hosszú távú együttműködésben, ha a megfelelő pozícióra a megfelelő embert keressük és választjuk ki. A cégek hajlamosak a vezetői helyeket a keresés során felül pozícionálni, ami szinte biztos, hogy gyors távozáshoz vezet. Ha egy ambiciózus vezető tehetetlenséggel, szűk mozgástérrel szembesül, nem fogja jól érezni magát a bőrében és menekülni fog. Emellett természetesen az a minimum, hogy azokat a juttatásokat, melyeket ígértünk, meg is adjuk a vezető kollégáknak, és ami a legfontosabb: segítjük beilleszkedésüket, támogatjuk fejlődésüket" - hangsúlyozza az ügyvezető.

    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

    A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

    Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

    Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

    Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

    Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk