kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Tetoválás, piercing - jó-e ha látszik az állásinterjún?

Apróságok is dönthetnek arról, hogy ki kapja meg az áhított állást. A szakmai felkészültségen kívül a külsőségek is számítanak, írja cikkében a beol.hu.

images

Az első benyomás meghatározó, főként így van ez egy állásinterjún. Ma már stylistok, munkaügyi szakemberek és trénerek hada foglalkozik a sikeres interjúra való felkészítéssel.

Fontos az ápolt külső, de nem kell túllőni a célon sminkben, frizurában, öltözködésben sem, vagyis nem divatbemutatószerűen kell megjelenni. Olyan apróságokra is érdemes figyelni, hogy ne legyen piszkos a cipőnk, lerágott, lekopott a körmünk.
A hölgyeknél lényeges a bőrápolás, főként a ruhából kilátszó testrészeken, a kézfejen, a körmökön, az arcon, a nyakon, a dekoltázsnál. A a nőknél a haspóló, a térd feletti szoknya nem ajánlott, a férfiaknak inget, hosszú vászonnadrágot célszerű felvenniük.

A nőknél fontos a száj, a szem, a szemöldök kiemelése, jellemzően pasztellszínekkel. Hidratáló alapozókrémet és púdert érdemes használni az esetleges bőrhibák eltüntetésére. Kerülni kell a kihívó, erős, éles kontúrokat, a túlzott csillámporozást.

Az illatokkal kapcsolatban jó tudni, hogy a hivalkodó, nehéz, fűszeres, émelyítő illatok inkább ártanak ilyen helyzetben.

Nem kell a legújabb frizuradivatot követni, de a vonzó hajviselet is hozzájárulhat a sikerhez. A férfiaknak célszerű az állásinterjú előtt egy héttel hajat vágatni, a borotválkozásra is oda kell figyelni. A legtöbb munkakörnél a látható testékszereket, a tetoválásokat kerülni, takarni, halványítani kell. Van már olyan álláshirdetés, mely külön előírja, hogy a jelentkezőnek nem lehet tetoválása.

Az első benyomás része a kézfogás is. Az álláskeresőnek késznek kell lennie a kézfogásra, de ezt nem neki kell kezdeményeznie. A mosoly, az állásinterjút végző szemébe nézés szintén előnyt jelenthet, a mobiltelefont ki kell kapcsolni, a rágógumit el kell felejteni.

Tíz perccel a leegyeztetett időpont előtt meg kell érkezni, a késéssel „elvághatja magát” a jelentkező.

beol.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek