kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ami nincs a neten, az nem is létezik

Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat. A jelenlétről nem mondanának le, ugyanakkor érzik, hogy a feltöltött tartalmakból akár hátrányuk is származhat a munkakereséskor – derítette ki a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának vizsgálata.

Dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa több felsőoktatási intézményben végzett felsőbb éves hallgatók körében vizsgálatot. Arra kereste a választ, mennyire építi tudatosan digitális identitását - vagyis azt, hogy mi lelhető fel róluk a neten - a munkavállalás előtt álló Y generáció, az 1976 és 1996 között születettek. Hogyan láttatja magát az interneten, milyen eszközökkel próbálja ellenőrizni netes megjelenését, mennyire kommunikál tudatosan a közösségi oldalakon egy lépéssel a munkavállalás előtt, van-e stratégiája, vannak-e már negatív tapasztalatai?

Az Y generáció munkavállalás előtt álló végzős tagjaival készített mélyinterjús vizsgálat szerint a fiatalok digitális identitása 70-80 százalékban saját tartalom teszi ki, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten, milyen képeken jelölik be őket, vagy, hogy milyen kommentek olvashatóak velük kapcsolatban - elemzi az eredményeket az oktató. Ugyanakkor döntő többségük véli úgy, "ami nincs az interneten, az nem is létezik", ennek megfelelően még azok is hagynak tudatosan nyomot magukról, akik kevés információt szeretnének kiadni.

A kutatás szerint ugyanakkor az Y generáció tagjai különösen ügyelnek a magánszféra védelmére, ezért is törekednek gyakran a "rejtőzködésre". Többségük már rendelkezik valamilyen negatív tapasztalattal, amely velük, vagy a környezetükben élőkkel történt. Jellemzően ide sorolják a fényképek megtévesztő felhasználását, azaz, amikor közösségi oldalakra feltöltött fotójukat mások használják fel politikai vagy felnőtt tartalmú oldalakon. Ezeket az identitáslopásokat kevesebb adat és kép feltöltésével próbálják megelőzni.

Habár az Y generáció már gyerekkorában találkozhatott a digitális technológiákkal, a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalás előtt álló fiatalok csak részben rendelkeznek stratégiával és eszközökkel digitális identitásukat illetően: sokkal inkább megfigyelők, internetes aktivitásaik leginkább a napi feladatokhoz és eseményekhez kapcsolódnak. Úgy vélik, ha belépnek majd a munka világába, elsősorban új életükre, munkájukra és leendő családjukra szeretnének koncentrálni, így akkor már nem lesz idejük az online jelenlétre. Vannak, akik mostani profiljaikat is törölni szeretnék, és a "diák profil" helyett majd egy szakmai profilt szeretnének építeni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk