Megjelent: 11 éve

Az olajcégek munkahelyeket akarnak teremteni

Bizakodó az olaj- és gázipari szektor: a következő egy évben nagy részük munkahelyteremtést és növekedést tervez - derül ki az Ernst & Young (E&Y) legfrissebb nemzetközi iparági felméréséből.

A több mint 150 olaj- és gázipari döntéshozó megkérdezésén alapuló globális felmérés szerint a válaszadók 44 százaléka úgy látja, hogy javul a világgazdaság helyzete, és csak 17 százalékuk tapasztal továbbra is visszaesést. Több mint kétharmaduk szerint 1-3 százalékos világgazdasági növekedéssel lehet számolni a következő 12 hónapban.

A megkérdezettek 92 százaléka mondta azt, hogy létszámbővítést tervez, illetve legalább a mostani szinten tartja munkatársainak számát a következő egy évben. A cégek mintegy kétharmada a növekedést tekinti elsődleges céljának a következő időszakban, amelyet alacsony kockázatú organikus fejlődéssel szeretnének elérni.

A válaszadók több mint 80 százaléka kedvezőnek tartja a rá vonatkozó jelenlegi szabályozási környezetet, mind helyi, mind nemzetközi szinten. 85 százalékuk úgy látja, hogy a hitelhez jutás feltételei is javulnak.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az iparági szereplők kivárnak a tranzakciókkal, mindössze 27 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy akvizíciót tervez. A vállalati fúziót vagy felvásárlást tervezők többsége kisebb ügyletekben gondolkozik, amelyeknek 88 százaléka nem éri majd el az 500 millió dolláros értéket - olvasható a tanácsadó cég közleményében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk