Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Gondoskodnak a kilépni kényszerülő katonákról

A kormány segíti a Magyar Honvédségtől kikerülők továbbfoglalkoztatását. Az erről szóló együttműködési megállapodást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden írta alá Budapesten.

A kormány arról döntött, hogy az egységes közszolgálati életpályamodell keretei között ki kell alakítani a hivatásos katonák honvédségtől való kilépését követő, a közszolgálatban történő foglalkoztatásuk szabályait, ezáltal megnyitva az utat "második" közszolgálati pályafutásuknak.

A most megkötött megállapodás alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hozzájárulását adja a társaságok és a Honvédelmi Minisztérium (HM) közötti együttműködési megállapodások megkötéséhez, támogatja és elősegíti a társaságok számára az állásfelajánlás lehetőségét.

Az NFM-HM közös közleménye szerint ezt a célt szolgálja az a közelmúltban kialakított szabályozás, amely a Magyary Zoltán közigazgatási-fejlesztési programban foglaltaknak megfelelően a közszolgálati életpályák összehangolásával, a hivatásos szolgálati jogviszonyból a közigazgatás más területére történő átlépés lehetőségének alapjait teremti meg.

Németh Lászlóné a rendezvényen kitért arra, hogy a katonai pályáról kilépni kényszerülő tiszti rendfokozatúak legalább egy felsőfokú végzettséggel, vezetői tapasztalatokkal, valamint megfelelő idegennyelv-ismerettel rendelkeznek.

Mint kiemelte: a most aláírt megállapodás - a többségi állami tulajdonba tartozó társaságokkal együttműködésben - tovább bővíti a Magyar Honvédség állományából kiválni kényszerülő hivatásos katonák foglalkoztatásának lehetőségét. Így már nem csak a közigazgatásban, hanem az állami társaságoknál is lehetőségük lesz elhelyezkedni egykori katonáknak.

Hende Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai pálya sajátossága miatt a katonák egy része nem szolgálhat a honvédség kötelékében a nyugdíjba vonuláshoz szükséges felső korhatárig, vagyis kiválik a rendszerből. "Nem ők tehetnek róla, hogy ki kell válniuk, hanem a hierarchiából fakadó "felfelé vagy kifelé" elv értelmében kell befejezniük szolgálatukat" - fogalmazott a tárcavezető. "Az államnak kötelessége van abban, hogy leszerelésük után se engedje el katonái kezét" - tette hozzá a miniszter. A közszolgálati életpályák összehangolása keretében alapvetően a közigazgatásba történő elhelyezkedés elősegítése a cél, a többségi állami tulajdonba tartozó társaságoknál való továbbfoglalkoztatás ezen túlmenően egy további lehetőséget jelenthet a katonai szolgálatukat befejezők számára - emelte ki a HM közleménye.

"A honvédségtől kilépő katonák olyan tudás és képességek birtokában vannak, melyek mindenhol a nemzet hasznára válnak: fegyelmezettség, lojalitás, szervezni és tervezni, valamint végrehajtani tudás jellemzi őket" - hangsúlyozta Hende Csaba.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk