kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

"Nem érdemes visszatartani a külföldre készülő diplomásokat"

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő úgy vélekedett szerdán, nem érdemes visszatartani azokat a diplomásokat, akik külföldön akarnak dolgozni, egy részük ugyanis hazatér, újabb diplomákkal vagy szakmával felvértezve.

"Ha valaki úgy látja, hogy kedvezőbb számára külföldön dolgozni, bármilyen jelszavakat is hangoztasson az állam, akármilyen összegeket is kínáljon, az az ember akkor is elutazik" - érvelt a miniszterelnök a Moszkva környéki Gorkiban, államigazgatási káderek képzésével foglalkozó szakemberek előtt. Hozzátette ugyanakkor, arra kell törekedni, hogy ösztönözzék a hazai kádereket. Fel kell emelni a fizetéseket, ösztöndíjakat kell felajánlani a kutatóknak. "Erőszakkal azonban senkit sem szabad visszatartani."

A help-hr.ru című orosz információs portál közlése szerint orosz szakértők az "agyelszívást" az alacsony oroszországi fizetésekkel magyarázzák. Egy értékesítési vezető fizetése például 40 ezer rubel (mintegy 300 ezer forint), míg külföldön ugyanilyen állásban a dupláját lehet keresni - magyarázta Ligyija Hadzijeva, a MainStaff személyzeti ügynökség igazgatója.

Komoly problémát jelent Oroszországban a fiatal kutatók külföldre távozása. A szakértők többsége úgy véli, a legképzettebb tudományos szakemberek nem elsősorban a nagyobb jövedelem reményében hagyják el az országot, hanem mert Oroszországban nincsenek meg a világszínvonalú tudományos-műszaki kutatás feltételei.

A Gorkiban lévő kormányfői rezidencián tartott tanácskozás egyik résztvevője szerint az államigazgatási területen tapasztalt égető szakemberhiányhoz hozzájárul az is, hogy az állami szolgálat jelenleg nem élvez megbecsülést az orosz társadalomban.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő erre kifejtette: az állami tisztviselőknek tisztában kell lennie azzal, hogy nem túlzottan kedvelik őket, ugyanakkor arra kell törekedniük, hogy kivívják a társadalom tiszteletét, s hogy ne azonosítsák őket azokkal bürokratákkal, "akiknek a fejében csak korrupciós késztetések járnak".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk