kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kövér: A nemzet jövője múlik a szakmájukat magas szinten művelő embereken

Magyarország és a nemzet jövője azon múlik, hogy lesznek-e emberei, akik magas szinten művelik a szakmájukat, a maguk területén, hivatásában megbízhatóak, hozzáértőek, gondosak és készségesek tudnak lenni - emelte ki az Országgyűlés elnöke azon az ünnepségen, amelyet a szakma kiváló tanulója versenyen és az országos szakmai tanulmányi versenyen kiemelkedően szereplő tanulók és felkészítő tanáraik részére rendeztek kedden a fővárosban.

Kövér László kifejtette: ha meg akarják változtatni a mostani nehéz helyzetet, ha azt akarják, hogy mindenkinek jusson kenyérkereset, meg kell ismertetniük a fiatalokat a szakmák kínálta biztos megélhetés lehetőségével.

A most díjazott fiatalok már tudják, hogy "nem lehet, nem is kell és nem szabad, és legfőképpen nem is érdemes munka nélkül megúszni az életet" - fejtette ki az Országgyűlés elnöke, aki hozzátette: érdemes komoly célt kitűzni, körültekintően megtervezni a hozzávezető utat, és keményen dolgozni érte.

Kövér László kiemelte: életünk legtöbb idejét munkával töltjük. Nagyon nem mindegy, hogy szeretjük-e ezt a munkát, amit csinálunk, értünk-e hozzá, és ezért sikeresek vagyunk-e benne.

Hozzátette: sok-sok ember munkája szükséges, hogy az ország működjön. Mint mondta, a kornak, amiben élünk, nem csak eszmékre és tudásra van szüksége, hanem példaképekre és jó mesterekre, akik nem csak szakmai hozzáértéssel, hanem emberségük példájával is tudnak hatni. Olyan mesterekre, akik megtanítják a rájuk bízottakat jól és szépen dolgozni, s megtanítják arra is, hogy a megbízhatóság úgy az életben, mint az üzleti világban a legkifizetődőbb stratégia.

Az Országgyűlés elnöke szerint a mostani verseny, a résztvevők nagy száma és a színvonal magas szintje is azt jelzi: Magyarország most visszatalál egy útra, amin mindig is járt. Joggal remélhetjük, hogy napról napra egyre nagyobb becsülete lesz a szakmáknak, a kétkezi munkának - mondta.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy a díjátadás a diákok, pedagógusok és szülők ünnepe.

Ezek a fiatalok, olyan teljesítményre voltak képesek, ami a közös jövő záloga - emelte ki, hozzátéve: aki szakmájában kiemelkedő teljesítményre képes, a közösség jólétéhez járul hozzá.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: a kamara küldetésének tekinti a szakképzés erősítését, hogy lehetőséget adjon minden fiatalnak, hogy méltó életet élhessen, és hogy olyan ipart építsenek, amely Magyarország fenntartható virágzását tudja segíteni.

A kamara háttéranyaga szerint az országos szakmai versenyeket a gazdasági tárca és a kamara gondozásába átadott 39 szakképzésen hirdették meg. A versenyek elődöntőiben 3700 diák mérette meg magát, közülük 110 iskolából 198 tanuló jutott a döntőbe. A versenyen elért eredményeik alapján idén a tanulók 94 százaléka kapott felmentést a szakmai vizsga letétele alól.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek