Megjelent: 11 éve

Ezek a legnépszerűbb Erasmus országok

Az Erasmus programban 33 európai ország vesz részt. A magyar hallgatók elsősorban Németországba, Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba és Hollandiába pályáznak, míg hozzánk Németországból, Törökországból, Franciaországból, Spanyolországból és Romániából érkeznek a legtöbben.

Az ösztöndíjasok száma évről évre növekszik, a 2011-2012-es tanévben rekord számú hallgató vett részt a programban: 4361 magyar diák utazott egyetemi tanulmányokra, illetve szakmai gyakorlatra Európa különböző országaiba, és kiemelkedően sok külföldi diák döntött Magyarország mellett is. Tavaly 3757 hallgatót fogadtak magyar egyetemek, valamint cégek és vállalkozások az Erasmus program keretében.

Európai szinten a résztvevők száma mostanra elérte a hárommilliót. Ennek megünneplésére az Európai Bizottság minden országból kiválasztott egy-egy diákot - Magyarországon a hárommilliomodik Erasmus hallgatót a Corvinus Egyetemen tanuló Nyisalovits Lilla képviseli, aki Belgiumban vett részt hét hónapos szakmai gyakorlaton.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk