kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Alternatív alumíniumgyártó teremthet munkahelyeket

Új magyar multi születőben: még csak 11 alkalmazottja van az Aluinvent Zrt.-nek, de nagy reményekkel indulnak - írja a Napi Gazdaság. Az alumíniumhabbal foglalkozó vállalat hatalmas technikai előnyben van a vetélytársakkal szemben, így néhány éven belül a régió egyik legnagyobb foglalkoztatójává válhat.

Az Aluinvent Zrt. egyik fő tulajdonosa, Babcsán Norbert feltaláló elmondta, a termékük nagy szilárdságú, kis súlyú és könnyen megmunkálható. Újdonsága a versenytársakhoz képest, hogy az alumíniumhabot újra is lehet olvasztani, hegeszteni vagy akár önteni is. A buborékok méretét is tudják szabályozni, így könnyen változtathatóak az anyag tulajdonságai. Az anyag tapintása inkább fára, mint fémre hasonlít és festeni is lehet.

A terméket az ipar számos ága tudja hasznosítani, nagy üzleti potenciál rejlik benne.

Céljuk egy magyar bázisú multi létrehozása, amely két éven belül jelentős tényezővé, később a régió vezető foglalkoztatójává válhat.

Babcsán szerint a sikerükben fontos lesz a kapcsolatépítés, a szervezet kiépítése és a munkatársak kiválasztása. Befektetőjük már van, az Arago Befektetési Holding Zrt. szállt be a projektbe.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk