kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

A munkavállalók 30 százaléka nem kap semmilyen juttatást - tavaly még kevesebben kaptak

Az év első felében a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást - derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből. Tavaly ez az arány 33 százalék volt, míg egy évvel korábban 28 százalék. A legnépszerűbb juttatás továbbra is az Erzsébet utalvány és a SZÉP-kártya.

images

A Workania állásportál által működtett online fizetési felmérés legújabb eredményei alapján 2013 első hat hónapjában a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást munkaadójától - ez némi javulás tavalyhoz képest, hiszen akkor az arány 33 százalék volt.

Az anonim bérkutatás részletes kimutatásaira tekintve még árnyaltabb képet kapunk a pozíciószintek szerinti összehasonlítás során: legrosszabb helyzetben a segédmunkások vannak, az ő esetükben 52 százalék azok aránya, akik semmilyen juttatást sem kapnak, de a felsővezetők közül is 13 százalék csak a fizetésére számíthat. Mindkét pozíciószint esetében enyhe javulás történt az elmúlt évhez képest, 2012-ben ugyanis a segédmunkásoknál 55 százalék, a felsővezetőknél pedig 16 százalék volt ez az arány.

Hasonló a helyzet a középvezetők körében is, ahol a juttatásnélküliek aránya a tavalyi 24 százalékról idén 22 százalékra csökkent, míg egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók 43 százaléka, a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede, illetve az admisztratív alkalmazottak 40 százaléka. Érdekesség, hogy ez utóbbi esetében 4 százalékos növekedés történt 2012-höz képest.

Az összes dolgozót figyelembe véve idén is a legnépszerűbb juttatás az Erzsébet utalvány, hiszen minden harmadik dolgozó megkapja a munkaadójától. A második legnépszerűbb juttatási forma pedig a SZÉP-kártya - ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a kérdőívben résztvevők 17 százaléka ezt jelölte meg.

A hazai munkavállalók több mint tíz százaléka kap még egészségpénztári támogatást (14 százalék), utazási bérletet (12 százalék), rugalmas munkaidőt (11 százalék), valamint meleg étkezési utalványt (10 százalék) munkaadójától. Érdekesség, hogy az ingyenes italellátás a tavalyi 11 százalékról idén 7 százalékra csökkent. Fél év elteltével is legritkább cafeteria a sport- és kulturális juttatás (2 százalék), a lakástámogatás (1,2 százalék), valamint a mértéken felüli szabadság (0,8 százalék).

A pozíciószint természetesen nagyban befolyásolja, hogy ki milyen juttatásban részesül: a segédmunkások esetében Erzsébet utalványt a dolgozók 26 százaléka kap, az adminisztratív alkalmazottak és a szakmunkások esetében már 28 százalék, középvezetők és felsővezetők esetében 33 százalék, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaknál pedig egészen 37 százalék.

De a juttatások nyilvánvalóan a munkavégzéshez szükséges igényekhez is nagyban igazodnak: SZÉP-kártyában a segédmunkások csupán 7 százaléka részesül, ezen kívül még a egészségpénztári támogatás (9 százalék), a hideg- és meleg étkeztetés, valamint az utazási bérlet jelentős a maga 7 százalékos gyakoriságával.

Az adminisztratív dolgozók esetében a legnépszerűbb juttatások nagyobb arányban fordulnak elő: SZÉP-kártyát 14 százalékuk kap, egészségpénztári támogatást 10 százalék, helyi utazási bérletet pedig 9 százalék.

A műszaki és technikai szakemberek 16 százaléka rugalmas munkaidőben dolgozik, 20 százalékuk mobiltelefont kap magáncélokra, 10 százalékuk céges notebook-ot is használ, de természetesen az utazási bérlet (13 százalék), valamint az egészségpénztár (17 százalék) is népszerű.

Felsővezetők esetében pedig a személygépkocsi már 38 százalékuknál megjelenik, a notebookot 41 százalék, a mobiltelefont pedig 58 százalék jelölte meg, de a rugalmas munkaidő is gyakori (30 százalék).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk